Átszállították az intenzív osztályra Delhusa Gjont. Az énekes néhány napja koronavírussal került kórházba.

Nem lett jobban

Sajnos Delhusa eredményei egy hét kórházi ápolás után sem javultak, ezért került az intenzívre. Gjon koronavírus fertőzéséről még a LikeNews számolt be.

Testvére üzent

“Sok jó hírünk nincsen, sajnos egy hét ittlét után most felvitték az intenzív osztályra, tüdőoxigén szintje 80% alá esett, ezért azonnali állandó, eredménymutató megfigyelésre kellett átvinni. Minden jel arra mutat, hogy az azonnali korrekciók, lassan, de biztosan a javulás felé viszik Gjonit. Kezd visszajönni az étvágya. 10 percenként újabb és újabb gyógyszerekkel, infúzióval stimulálják a javulást”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

EZ IS ÉRDEKELHET!

Közel 70 halott 24 óra alatt – Drámai mértékben emlekedett a koronavírus fertőzöttek száma itthon

Vannak, akik beakarnak jutni hozzá

“Sajnálatos módon arról is hirt kaptunk, hogy egyesek mindenképpen be akarnak jutni Gjonihoz. Nagyon szépen kérem, a szabályokat mindenki tartsa be!! Ez vonatkozik a kórház központi számára is, ahova rengeteg telefonhivás érkezik.Köszönöm szépen!!” – írta az énekes testvére a Facebookon.

Liptai Claudia férje is az intenzíven volt

Néhány héttel ezelőtt a BudapestKörnyéke is hírt adott róla, hogy Liptai Claudia férje is az intenzív osztályra került.

Karantén végén lett beteg

Liptai Claudia után férje is elkapta a koronavírust. „Egy darabig úgy tűnt Ádám nem kapta el aztán a karanténunk végén tesztet csináltatott, ami pozitív lett. Már az elején látszott, hogy ugyanaz a vírus rá teljesen más hatással van” – írja a színésznő a Facebook oldalán.

Már majdnem meggyógyult

A színésznő azt írja, hogy Ádám „nagyon köhögött, a többi tünet mellett. Várta türelmesen ahogy a protokollban meg van írva, hogy majd enyhülnek a tünetek. Nagyjából a köhögést kivéve minden eltűnt az ötödik napon. A köhögés nem csillapodott én pedig egyre inkább éreztem itt valami nincs rendjén. Már majdnem letelt az ő karanténja amikor rosszabbra fordult az állapota”.

Hirtelen magas láza lett

Miután az érdi cukrásznak nagyon magas lett a láza, Claudia felhívta az orvost, aki azonnal ráparancsolta, hogy hívja a mentőket.

Szirénázó mentő vitte a kórházba

„Soha nem felejtem el a pillanatot amikor én elindultam egyedül a kisfiamért az óvodába a férjemet pedig egy szirénázó mentő vitte el ugyanazon az úton” – emlékszik vissza a szörnyű délutánra a színésznő.

Intenzív osztály

„Néhány óra múlva hívott Ádám, aki eddigre már beszélni is alig tudott,  hogy nagy kiterjedésű tüdőgyulladása van és átviszik majd az intenzív részlegre” – írja Claudia korábban a Facebook oldalán.

Kiemelt kép:  Delhusa Gjon