Fenntartható repülőgép-üzemanyagot (Sustainable Aviation Fuel – SAF) tartalmazó keveréket tesztel a Mol, a Wizz Air és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Az üzemanyagot a Mol a finn Neste cégtől szerezte be. A teszt keretében ezzel az üzemanyaggal feltöltve szállt fel a Wizz Air párizsi járata szerdán.

Fenntartható légiközlekedés

A tankolást megelőző sajtótájékoztatón Chris Dinsdale, a Budapest Airport leköszönő vezérigazgatója kiemelte, fontos, hogy a légiközlekedés fenntarthatóvá váljon, ebben a repülőtereknek, légitársaságoknak és a partnereknek együtt kell működniük. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Cél

Hozzátette, a Budapest Airport vizsgálja a fenntartható repülőgép-üzemanyag tankolásának folyamatát, hogy felkészüljön a légitársaságok kiszolgálására jelentősebb mennyiségű innovatív üzemanyagból is. Zsótér Csaba, a Mol-csoport üzemanyag üzletágának ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, stratégiai céljuk, hogy a régióban beindítsák a körforgásos gazdaságot, ezt segítheti a fenntartható repülőgép-üzemanyag is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Új technológiák tesztelése

A Mol ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy folyamatosan tesztelnek új technológiákat, fejlesztik a termékeiket, hogy alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagokkal erősíthessék a régió ellátásbiztonságát, gyorsítsák a zöld átmenetet.

Zöldítés

Felidézte, hogy eddig elsősorban a közúti közlekedésben használt üzemanyagoknál tettek jelentősebb lépést a zöldítésért, a Dunai Finomítóban 2021 óta együtt dolgozzák fel a növényi olajokat, a használt étolajokat és az állati zsírokat a fosszilis komponensekkel, hogy fenntarthatóbb dízelt állítsanak elő.

37 százalék

A légiforgalom számára most 25 tonna 37 százalékban fenntartható üzemanyagot tartalmazó kerozint vettek, és bíznak abban, hogy ez keresett termék lesz ügyfeleik körében.

Szén-dioxid kibocsátás

Yvonne Moynihan, a Wizz Air fenntarthatóságért felelős igazgatója azt mondta, a Wizz Air versenytársaihoz képest a legalacsonyabb, utaskilométerenként számított szén-dioxid-kibocsátással közlekedik, és folyamatosan törekszik a károsanyag kibocsátás további csökkentésre.

Klímaváltozás kihívásai

A fenntartható repülőgép-üzemanyag tesztelése bizonyítja, hogy az iparági együttműködés az egyik leghatékonyabb mód a klímaváltozás kihívásainak kezelésére – tette hozzá. A fenntarthatósági stratégiával rendelkező légitársaság célja, hogy 2030-ig további 25 százalékkal csökkentse a szén-dioxid-kibocsátását – mondta Yvonne Moynihan.

Fenntartható

Az érintettek közös közleménye szerint a most tesztelt új generációs repülőgép-üzemanyag fenntartható módon előállított, megújuló hulladékokból és maradék nyersanyagokból készül. A Neste üzemanyag kompatibilis a meglévő repülőgép-hajtóművekkel és repülőtéri infrastruktúrával, így használatához ezekbe nem kell külön beruházni. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Wizz Air – Forrás: MTI