Magyar Péter néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy meglátogat több kórházat, és ellenőrizni fogja, hogy a kánikula ideje alatt hány fok van az intézményekben. Amint arról beszámoltunk, a júliusi kánikulába több intézményben elromlott a klímaberendezés, emiatt a János kórház traumatológiáján már több, mint egy hónapja nem műtenek. De ugyanez történt az Uzsoki Utcai Kórházban is, ahol minden műtő leállt, miután tönkrement a klíma.
Megszólalt az államtitkár
Magyar Péter akciójával egyidőben, az egészségügyi államtitkár kedden, látogatást tett az Országos Onkológiai Intézetben. Ez az intézmény, ahol az országban egyedüliként teljesen klimatizált épületekben folyik a gyógyítás. Ide vitte el Takács Péter a sajtót. Ahol azt nyilatkozta, hogy az idei nyári időszakra 1,3 milliárd forintot biztosított a kormány előre az esetleges hibák elhárítására.
Ezt várja el a kormány
A kormány Takács Péter nyilatkozata szerint azt várja el a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságtól és az Országos Kórházi Főigazgatóságtól: “Ahol a hőség miatt ellátási zavar keletkezik, ott a műszaki helyreállítás a lehető legrövidebb időn belül történjen meg. Valamint, hogy a sürgős beavatkozásra váró betegeket olyan intézménybe szállítsák, ahol megkapják az adott ellátást”.
Nem tud a János kórházról
Az RTL Híradónak Takács Péter annak kapcsán, hogy a Szent János Kórház Szent János Kórház ortopéd traumatológiáján hetek óta nem működik a klíma, azt mondta: „Eddig az óráig nem kaptam jelzést arról, hogy valahol nagyobb üzemzavar lenne, ami a betegellátást befolyásolná”.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Takács Péter pályafutása
Takács Péter egyébként 2015-2017 között a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak finanszírozási osztályvezetője és járóbeteg-ellátási igazgatója volt. Majd 2019-2020 között az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő megbízott főigazgatói pozícióját töltötte be.
Magyar Péter már “hőmérőzött”
Mindeközben a Tisza párt elnöke már elkezdte “hőmérőzni” a kórházakat, kedden a Szent János Kórházban járt. A kórházi bejárásáról” a Facebook oldalán azt írta: “Középkori állapotok és modern orvoslás. Háborús övezet és felújított részlegek. Ez mind a János Kórház” – összegzett Magyar Péter. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 252 ezernél is többen követnek minket.
Kiemelt kép: