Nyolcrendbeli lopással és háromrendbeli csalással gyanúsítanak a rendőrök egy budapesti férfit, aki még unokahúga szalagavatójáról is más táskájával ment haza.

Több kerületben is lopott

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 9. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást egy 37 éves budapesti férfival szemben, aki 2021. október 17. és 2022. január 2. között a főváros több kerületében is lopott.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Beosont

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi először 2021. október 17-én délután osont be egy 9. kerületi bevásárlóközpont egyik előadótermébe, ahonnan a rendezvény szünetében egy táskát emelt el a benne tárolt mobilokkal, pénzzel és bankkártyával együtt. A más nevére kiállított kártyával két alkalommal vásárolt is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Unokahúga szalagavatóján is lopott

Az enyves kezű férfi ez után saját unokahúga szalagavatóján volt vendég 2021. december 3-án este egy kőbányai művelődési házban, ahol a tanárok részére elkülönített helyiségből egy táskát vett magához, benne pénzzel, telefonnal, okmányokkal és egy bankkártyával.

Telefon, táblagép, pénz

A bűnlajstrom 2021. december 10-én este is növekedett, amikor a férfi egy ismerőse 18. kerületi lakásából orozta el annak telefonját, táblagépét, pénzét, okmányait, bankkártyáját és munkahelyéhez tartozó mágneses ajtónyitóját. A mágneses eszköz birtokában még éjjel felkereste ismerőse zuglói munkahelyét, ahol az egyik COVID-mintavevő konténerbe így könnyedén bejutott, majd onnan eltulajdonított egy számítógépet, mobiltelefont és pénzt.

A vasútállomás öltözőjébe is besurrant

Két nappal később a besurranó az egyik budapesti vasútállomás öltözőjébe osont be, ahol egy irattárcára tett szert a benne lévő iratokkal és bankkártyával együtt. Utóbbival hétszer vásárolt is.

COVID-mintavevő konténert is „megtámadott”

A tolvaj végül 2021. január 1. délután és 2. hajnal között egy másik COVID-mintavevő konténerre csapott le Ferencvárosban, ám a mágneses ajtónyitó, -mivel azt már letiltották – nem nyitotta azt ki. A férfi akkor erőszakkal felnyitotta a konténert, majd egy laptoppal, egy mobiltelefonnal és több mint százezer forinttal távozott onnan.

Egy hotelban ütöttek rajta

A ferencvárosi rendőrök az elkövetőt a budapesti H. Sándorként azonosították, akit 2022. január 3-án egy józsefvárosi hotelban fogtak el. Szobájában megtalálták az előző nap ellopott számítógépet, mobiltelefont és a maradék pénzt, írja a police.hu.

Előállították

A férfit a BRFK 9. Kerületi Rendőrkapitányságra állították elő, ahol a nyomozók ötrendbeli lopás vétség, háromrendbeli lopás bűntett, valamint háromrendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. H. Sándor a terhére rótt bűncselekmények elkövetését részben elismerte, őt a rendőrök őrizetbe vették, valamint előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.  

Kiemelt kép: Illusztráció