Mint azt a szerdai napon Varga Judit igazságügy miniszter egy interjúban közölte, lemond a posztjáról, mivel ő lesz a 2024-es Európai Parlamenti választásokon a Fidesz-KDNP listavezetője. Ez a feladat teljes embert kíván, így két ilyen fontos feladatot nem tud egyszerre ellátni. Már az utódja is megvan. Dunakeszi és térsége parlamenti képviselője, Tuzson Bence követi.

Július 31-ével távozik

Arról a Budapestkörnyéke.hu is írt, hogy lemond Varga Judit igazságügyminiszter és távozik a kormányból – a tárcavezető ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz Európai Parlamenti kampányában vállal szerepet, és ez a feladat teljes embert kíván. A politikus július 31-ével jelentette be távozási szándékát Orbán Viktor miniszterelnöknek. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nagy a tét 2024-ben

„Az nem titok, hogy a magyar érdekekért elkötelezetten dolgozó állami vezető voltam eddig is, de erre a kampányra sokkal jobban fel kell készülni, mint korábban. A 2024-es EP-választásnak most nagyon nagy a tétje: konzervatív fordulatot kell elérni az európai intézményekben, és ebben szeretnék aktív szerepet vállalni – a Magyar Nemzet online kiadásának mindezt így indokolta Varga Judit.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Egész embert kíván

„Ez a feladat viszont, ahogyan miniszteri teendőim is, egész embert kíván, ezért a miniszterelnök úrral már közöltem is a lemondási szándékomat július 31-ével. Azt hiszem, az a helyes, ha az igazságügyi tárca vezetését átadom olyannak, aki erre száz százalékban tud koncentrálni” – tette hozzá.

Megtisztelő négy év

Varga Judit hatalmas megtiszteltetésnek nevezte az elmúlt négy évet, melyet tárcavezetői munkával tölthetett. Azt nem erősítette meg, hogy ő lesz a Fidesz EP-listájának vezetője, de nem is cáfolta ilyen ambícióit. A konkrét listához a Fidesz elnökségének döntése szükséges, de ő maga az Európai Parlamentben képzeli el a jövőjét.

Elvégezte a feladatát

A miniszteri tevékenységére visszakanyarodva megjegyezte: „Azt gondolom, hogy mindazokat a feladatokat, amelyeket a kinevezésemkor elvállaltam, elvégeztem. Az elmúlt időszakban sikerült két nagy megállapodást is tető alá hozni Brüsszelben: decemberben a kondicionalitási eljárásban léptünk egy nagyot előre, májusban pedig az igazságügyi csomagot tudtuk lezárni, már csak a végrehajtás maradt hátra.”

Tuzson Bencét kérték fel

Miniszterelnök úrtól azt a rendkívül megtisztelő feladatot kaptam, hogy augusztus 1-től igazságügyi miniszterként támogassam a magyar kormány munkáját. Minden erőmmel azon leszek, hogy új megbízatásomban a kormány tagjaként a magyar emberek biztonságát, mindennapi életét szolgáljam. – írta parlamenti képviselő Facebook-oldalán.

Gratulált elődjének

„Varga Judit miniszter asszonynak ezúton is köszönöm az elmúlt évek páratlan, példa értékű munkáját, amelyet a magyar emberek érdekében végzett fáradhatatlanul. Az új megbízatásához ezúton is szívből gratulálok, munkájához nagyon sok sikert kívánok.” – írta,

Ausztriában és Amerikában is tanult

Tuzson Bence 1972. január 31-én született Budapesten, 1992-ben Ausztriában, 1993-ban Amerikában folytatott tanulmányokat. Felsőfokú tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (1994, történelem–magyar szak) valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte (1999), majd 2003-ban jogi szakvizsgát tett. Eközben 1997-ben ACYPL-tanulmányúton vett részt az Egyesült Államokban, Houston város tiszteletbeli polgára és jószolgálati nagykövete lett. A Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda alapító tagja, amiben 2003-tól 2014-ig volt aktív. – mutatta be Tuzsont az Index.

Az MDF-ből indult

Politikai pályáját 1989-ben kezdte az MDF I. és XII. kerületi szervezetének tagjaként, választmányi és elnökségi tisztséget is betöltött. 1996-tól az MDNP tagja, I. és XII. kerületi alelnöke, a Fidelitas tagja. 1998-tól 2006-ig a XII. kerületi önkormányzat fideszes képviselőjeként tevékenykedett. 2013-tól a Fidesz Pest Megye 5. választókerületének elnöke, 2014-től a térség országgyűlési képviselője.

2014-től van a Fidesz közvetlen arcvonalában

2014-től a Fidesz-frakció szóvivőjének jelölték, egy évvel később a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkárává nevezték ki. 2018-tól a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, 2020. január 3-tól pedig a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára. Tárgyalási szintű angol- és németnyelv-tudással rendelkezik. Házas, öt gyermek édesapja. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt fotó: Facebook/Tuzson Bence