Információink szerint csütörtökön délután a zuhogó esőben öt munkás közlekedett egy Peugeot 306-ossal a 4601-es úton, az M0-s felől Gyál felé. A krosszpálya magasságában egy telephelyhez közeledtek, a sofőr pedig lassított, majd indexelni kezdett.
Kanyarodni kezdett a teherautó
A telephely kijáratánál eközben balra kanyarodási lehetőségre várt egy Iveco sittszállító teherautó. Vezetője balra nézett, látta, hogy a Peugeot lassít, indexel, ezért jobbra is benézett, aztán gázt adott és megkezdte a kanyarodást az M0-s felé. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Totálkáros lett a Peugeot

Meggondolta magát a sofőr
A Peugeot sofőrje időközben azonban meggondolta magát és mégis egyenesen haladt tovább, így sajnos a teherautó éppen a személyautó oldalába kanyarodott. A nagy erejű ütközéstől a Peugeot áttért a bal oldalra, ahol szerencsére senkivel sem ütközött, majd az árokba csúszott.
Csúnyán összetört az autó

Beszorult a roncsba
Az öt utas közül a jobb elöl és jobb hátul ülő férfi beszorult, őket a fővárosi tűzoltók a mentőkkel közösen emelték ki a roncsból amelynek jobb oldala szinte teljesen eltűnt. Az elöl ülő utas megúszta könnyű sérüléssel, ahogy a sofőr és a bal hátsó utas is, a jobb hátsó utast viszont életveszélyes állapotban szállították kórházba, nem biztos, hogy túléli a balesetet.
Lehet, hogy nem volt bekötve
A biztonsági öve a helyén volt, így elképzelhető, hogy nem volt bekötve, de ezt a helyszínen nem lehetett kideríteni, mivel a tűzoltók vagy a mentők is kikapcsolhatták azt és ez még olyan régi Peugeot modell, amelyben az öv egy rugó segítségével visszahúzódik a helyére.
A sofőr és a bal hátsó utas megúszta

Benyomta az autó oldalát az utas ölébe
Az viszont biztos, hogy a B oszlopot a teherautó eleje benyomta az utas ölébe, ezért szorult be és sérült meg ilyen súlyosan. Az ötödik utas nem sérült meg egyáltalán, ő a helyszínen is maradt.
A teherautón csak egy karcolás látszik

Megrendült sofőr
A teherautó vezetője rutinos sofőrnek számít, több mint 10 éve vezet teherjárműveket, ő is sértetlen maradt, de eléggé megrendülten álldogált az út mellett, láthatóan megviselte a súlyos baleset. A mentés idejére teljesen lezárták a Kőrösi utat Gyál és az M0-s lehajtó között, a helyszínelés ideje alatt váltakozva haladhatott a forgalom. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Fotók: BudaPestkörnyéke.hu/G.K.