A BudaPestkörnyéke.hu ingatlanügyekben jártas szakértője, Dr. Bacskó László ügyvéd ezúttal a foglaló és az előleg viszonyáról ír. Tapasztalata szerint sokan keverik a kettőt, itt az ideje rendet tenni, mert nagyon nem mindegy, hogy mi kerül a szerződésbe. Az is lehet, hogy egy alig ismert harmadik megoldásra van szükség, csak ezt még kevesen kérik Magyarországon.

Mi is az előleg?

A felek megállapodnak a vételárban, amit a vevő rendszerint részletekben teljesít. A vételár valamennyi teljesítendő részlete – egészen a teljes vételár kiegyenlítéséig – jogi értelemben vételár előleg. Tehát az előleg, vételár előleg, vételár részlet egymásnak teljesen megfeleltethető szinonimák. Adásvételi szerződésről beszélni vételár, vagy ha úgy tetszik vételár előleg nélkül lényegében fogalmilag kizárt.

Az előleg visszajár

Mivel az előleg – ahogy fent rögzítettük – vételárrészletet takar, ezért értelemszerűen a szerződés meghiúsulása esetén visszajár az eladónak. Hiszen, ha nincs szerződés, nem kell vételárat sem fizetni.

Mennyiben több a foglaló, mint az előleg?

A foglaló nem a vételáron felüli további összeg. A foglaló csupán a vételár meghatározott részére, tehát lényegében a vételár előlegre felragasztott további címke. A foglaló speciális tulajdonságokkal felruházott vételár előleg, amolyan jogdogmatikai szuperhős.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Speciális eljárás következik foglaló esetén

Amíg a vételár előleg nem nyeri el a foglaló megtisztelő titulusát, addig a szerződés esetleges meghiúsulása esetén az egyszerűen visszafizetendő a vevő részére. Ezzel szemben a foglaló tekintetében speciális eljárás követendő a szerződés meghiúsulása esetén.

A foglaló lényege

Ha a szerződés teljesítése olyan okból hiúsul meg, amelyért egyik fél sem felelős, vagy mindkét fél felelős, a foglaló visszajár. Ha a teljesítés meghiúsulásáért a vevő felelős, az adott foglalót elveszti. Ha a szerződés meghiúsulásáért az eladó felelős, a kapott foglalót kétszeresen köteles visszatéríteni.

Mi kerüljön a szerződésbe?

A foglaló kikötése, azaz az előleg egy részének foglalóként átadása jogelméleti síkon mindkét fél érdekeit szolgálhatja. A szerződés meghiúsulása esetén ugyanis ezen összeg erejéig a pórul járt fél a foglaló összegére tényleges kára bizonyítása nélkül tarthat igényt. Kölcsönös elméleti előny, hogy így a másik fél kénytelen komolyan venni a szerződéssel megerősített ígéreteit.

Meghiusulási kötbér

Gyakorlati szempontból azonban a vevő pozíciója az eladóéhoz képest mégis lényegesen kedvezőtlenebb. Ha vele tolnak ki, akkor – függetlenül attól, hogy jogilag jár neki – nemhogy foglalónyi kártérítés nincs a kezében, de még a részéről kifizetett foglaló is az eladónál van. A magunk részéről vevői pozícióban jobban örülnénk, ha a szerződésbe foglaló helyett meghiúsulási kötbér kerülne, de a mélyen gyökerező piaci szokások nem adnak teret ilyen alternatív megoldásoknak. A témáról bővebben ide kattintva olvashat.

Jogi szakértőnk összes, hasznos tanácsát itt lehet megtalálni!

bacsko-laszlo-ugyved
Dr. Bacskó László, ügyvéd – Fotó: bacskougyved.hu


Két évtizedes szakmai múlt

Dr. Bacskó László, a Bacskó Ügyvédi Iroda alapítója. Ügyvédi Irodája azt a piaci rést igyekszik elfoglalni, ami a „klasszikus” jogi szolgáltatásokat nyújtó kis ügyvédi irodák és a nemzetközi ügyvédi irodák által megszólított piaci szegmens között húzódik. Közel két évtizedes szakmai múlttal a háta mögött a morálisan is felelős jogi képviselet ideáját vallja magáénak. Ügyfeleiben elsősorban azt igyekszem tudatosítani, hogy adott jogügyletnek vagy jogvitának milyen kedvezőtlen kimenetelei merülhetnek fel. Képviseletet csak akkor vállal, ha meggyőződött arról, hogy az ügyfél döntése nem pusztán érzelmi megfontolásokon alapul, és az említett negatív eshetőségek teljes tudatában is kitart elhatározása mellett.

Megfelelő képviselet

Az agglomerációt is jól ismerő ügyvéd hisz abban, hogy az ügyfél jogvitában való képviselete során a megfelelő alkupozíciók kialakítása több mint jogi kérdés. Perdöntő lehet a hatékony tárgyalási stratégia és a személyiség meggyőző ereje is.

Kiemelt kép: agglomerációs település – Fotó: BPK