Vezetés közben lett rosszul a Volánbusz Balassagyarmatra tartó járatának sofőrje. Civilben a járművön utazott a Készenléti Rendőrség munkatársa, határozott fellépésének köszönhető, hogy nem történt tragédia. A Váci úton leállította a buszvezetőt, ezzel több ember életét is megmentette a szabadnapos rendőr.

Július 1-én 24 órás, külgazdasági és külügyminisztériumi szolgálata után Újpest-Városkapunál szállt fel a járatra Varga-Csikász Bese törzsőrmester. Fáradt volt, gondolta, kicsit kikapcsol a csaknem másfél órás út alatt.

„A szokásos menetidőt betartva indultunk. A jármű a Váci úton haladt, majd az M2-es autóútra kellett volna letérnie, csakhogy a sofőr nem kanyarodott le. Ez percekkel később tűnt fel, amikor az utasok zúgolódni kezdtek” – mesélte a rendőr.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A törzsőrmester a vezetőhöz ment, hogy figyelmeztesse, nem jó irányba tart. A nyugdíjas korú sofőr azt mondta, hogy eltévedt, de a következő lehetőségnél visszakanyarodik az M0-sra.

„Ilyen előzmények után nem olyan nyugodt az ember” – magyarázta Varga-Csikász Bese, akinek ezek után feltűnt, a sofőr sávváltások közben is bizonytalan. Újra odament hozzá, és megkérdezte: valamiben segíthet-e. A férfi azt mondta, hogy eltévedt, most vezeti először a járatot.

„Ekkor már érzékeltem, hogy zavart. Az utasok közül többen mondták, hogy rendszeresen ezen a vonalon vezet. Nekem is eszembe jutott, hogy láttam már korábban is a járaton” – mesélte a törzsőrmester.

A rendőr felhívta a Volánbusz központi számát, és igazolta magát. Elmondta, hogy mit tapasztalt a sofőrrel kapcsolatban. Percek alatt kiderült, a férfi tényleg félrebeszél: 30 éve ugyanazon a vonalon dolgozik. A busztársaság már a hívás előtt, a GPS adatai alapján felfigyelt arra, hogy valami gond van a járattal. Akkor már percek óta hiába próbálták telefonon elérni a sofőrt. A Volánbusz illetékese és a törzsőrmester megegyezett abban, hogy meg kell állítani a legelső lehetőségnél a buszt.

„Letettem a telefont, és a buszvezetőhöz léptem.  Mondtam neki, hogy jobb lenne, ha megállnánk. Kértem, hogy húzódjunk le. Nagy szerencsénk volt, mert Vácnál, pont egy gyorsító sáv végén egy olyan kijárathoz közelítettünk, ahol nem akadályoztuk a forgalmat” – mondta a törzsőrmester.

A sofőr megállította a buszt, behúzta a féket, és bekapcsolta a vészvillogót. Kinyitotta az ajtókat, és leállította a motort. A rendőr ekkor egy határozott mozdulattal elvette az indítókulcsot.

Tíz perccel ezután zsaruk, majd mentősök érkeztek, a mentőorvos a tünetek ismeretében arra gyanakodott, hogy a buszvezető stroke-ot kaphatott. A sofőrnek az volt a szerencséje, hogy a rosszullét korai stádiumában került szakember kezébe.

Kiemelt kép: illusztráció. Belső kép: Varga-Csikász Bese – Forrás: police.hu