Tizenöt helyszínen elkezdődnek, több helyen már folyamatban is vannak közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási mintaprojektek Budapesten – mondta Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke egy háttérbeszélgetésen.

Az élhető város megteremtéséért a főváros a kerületekkel együttműködve valósítja meg a mintaprojekteket. Ma a nagy gépjárműforgalom, az abból fakadó zaj és a légszennyezettség akadályozza leginkább azt, hogy Budapest élhető legyen, ezért itt kell a legerősebben beavatkozni – írja az Index.

A kabinetfőnök hangsúlyozta, hogy a Budapesti Közlekedési Központ által megalkotandó közlekedésbiztonsági terv a budapestiek visszajelzései alapján készülhet majd el.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Most tizenöt kisebb területen indul, vagy indult el mintaprojekt, és ezeknek az a célja, hogy összegyűjtsék az emberek véleményét, amelyek alapján meg lehet majd határozni a hosszú távú terveket.

Kitért arra: a fővárosban jelenleg is viszonylag nagy a forgalomcsillapított zónák aránya. Az úthálózat harmada jelenleg is 30 kilométer/órás és ez alatti sebességcsillapított zónaként működik a lakóterületek védelmében.

Az utak nagyjából felén 50 kilométer/óra a megengedett sebesség. A forgalomcsillapítás nem jelenti azt, hogy a külső, nagy forgalmú utaknál ne lehetne fenntartani az indokolt magasabb közlekedési sebességet – jegyezte meg.

A mintaprojekteket részletezve Balogh Samu elmondta, hogy a pesti alsó rakpartot május óta hétvégenként már megnyitották a gyalogosok és a kerékpárosok előtt a Margit híd és a Szabadság híd között. Ez szeptemberig így is marad. A tapasztalatok nagyon kedvezőek, azt látják, hogy a rakpart lezárása az autósok elől nem okoz fennakadást a város közlekedésében.

A 3. kerületben a Szentendrei és a Vörösvári úton egy-egy rövid szakaszon, lakott területek mentén, ahol nagy a gyalogos forgalom, 60 kilométer/óráról 50-re csökkentik a megengedett sebességet.

Az 5. kerületben a Szabadság térnél már életbe léptek a változtatások, amelyek lényege, hogy a Honvéd utcából a Nádor utca fele nem lehet végighajtani a kerületen. Ennek az a célja, hogy az átmenő forgalom ne a kis utcákban, hanem a Bajcsy-Zsilinszky úton bonyolódjon.

A 6. és 7. kerületet érintő mintaprojekt részleteit ismertetve Balogh Samu közölte: a Kazinczy utca teljes hosszában és a Király utca Károly körút felé eső egy része sétálóutca lesz.

Az Üllői úton, a lakótelepekkel övezett részen, a Könyves Kálmán körút és a Határ út között 60 kilométer/óráról 50-re csökkentik a megengedett sebességet. A 11. kerületben a Budafoki út környékén is megvalósul forgalomcsillapítás.

Október végéig lehet majd véleményezni a mintaprojekteket, ezeket a BKK felhasználja majd a december végéig elkészülő közlekedésbiztonsági terv kialakításánál. A tervről várhatóan januárban szavazhat a Fővárosi Közgyűlés.

Soproni Tamás a 6. kerület momentumos polgármestere elmondta: a tervek szerint augusztus elsejétől az Andrássy út szervizútjait minkét oldalon lezárják a Rózsa, az Izabella és a Vörösmarty utca közötti szakaszon. Ott kulturális programokat, kiállítást tartanak majd, valamint utcabútorokat is kihelyeznek.

Niedermüller Péter a 7. kerület DK-s polgármestere pedig arról beszélt, a legfontosabb céljuk, hogy a forgalmat csökkentsék, és visszaadják az ottlakóknak a közösségi tereket. A mintaprojekt augusztus 10-én kezdődik el – mondta, megjegyezve, ennek keretében bizonyos számú parkolóhely megszűnik, és hosszú távú céljuk is az, hogy Belső-Erzsébetvárosban a közterületen ne legyen parkolás, hanem mélygarázsokban és parkolóudvarok parkoljanak az autósok.

Reiner Roland a 9. kerület LMP-s alpolgármestere elmondta, hogy az elmúlt két hónapban már megvalósult Belső-Ferencvárosban két forgalomcsillapítási projekt. Példaként említette, hogy a Bakáts térnél az intézkedésnek köszönhetően megszűnt az átmenő forgalom, ezáltal csendesebb és nyugodtabb lett a környék.

Kiemelt kép: parkoló autók a belvárosban – Fotó: BPK