A 31 éves férfi megpróbált elbújni a hatóságok elől, ám nem járt sikerrel. Felvétel készült arról, ahogyan elkapták a drogdílert.

Az eset előzményeiről

Ahogyan annak idején mi is megírtuk, még 2020 decemberében történt az az eset, amely kapcsán hamarosan döntés születhet. A rendőrök Budapest 10. kerületében egy drogdílerre csaptak le. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Rengeteg kábítószer volt a kocsijában

A drogdíler autójában 35 kilogramm marihuánát találtak a zsaruk egy kilogrammos adagokban. A gyanú szerint a 31 éves férfi 2019 decembere óta foglalkozott kábítószerek kereskedésével. Marihuánát, kokaint valamint amfetamint árult Budapesten.

Nem kis tételről van szó

A gyanúsított nagykereskedelmi mennyiségben szerezte be az árut majd értékesítette tovább. Vevői körében voltak viszonteladók és fogyasztók egyaránt. Mivel a férfi tudta, hogy amit tesz az illegális, így megpróbálta kivédeni azt, hogy lekapcsolják.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Ezt a trükköt vetette be

A drogdíler a vevőivel az online térben kommunikált. Egy internetes, titkosított kommunikációra alkalmas programmal szerette volna leplezni tartani azt, hogy mivel foglalkozik. Taktikája azonban nem vezetett eredményre.

A rendőrök így is lebuktatták

2020. december 2-án a reggeli órákban a drogdíler Vecsésre ment a tiltott áruért. Ott 35 kilogramm marihuánát vett át a már említett egy kilogrammos adagokba kiporciózva. A kábítószert három papírdobozba tette, ezeket autója csomagtartójába és hátsó ülésére helyezte.

Budapestre indult

A férfi ezután a főváros 10. kerületébe indult. Célja az volt, hogy találkozzon egy ismerősével. Meglepődhetett, amikor a rendőrök várták a megbeszélt találkozó helyszínén.

Ez történt ezután

A zsaruk elfogták a drogdílert, majd megtalálták és le is foglalták a BMW-ben talált tiltott szert. Ezután a rendőrök ellátogattak a férfi lakására is.

Erre bukkantak a nyomozók

A nyomozók a férfi 14. kerületi albérletében rengeteg bizonyítékot találtak arra vonatkozólag, hogy a férfi kábítószer kereskedéssel foglalkozott. Az ingatlanban amfetamin mellett egy olyan digitális mérleget is találtak, amit drog kiméréséhez használt. Ezen felül temérdek pénzre is bukkantak, 14 millió forintnyi készpénz mellett több százezer forintnyi valuta volt a lakásban.

Ez vár a drogdílerre

A férfit jelentős mennyiségű kábítószerrel való kereskedelemmel vádolják. Várhatóan fegyházbüntetésre és pénzbüntetésre fogják ítélni. A fegyházbüntetés időtartama egyelőre nem ismert.

A rendőrség videója az esetről

A rendőrség annak idején egy videót is közzétett a férfi elfogásáról. A képsorokat ide kattintva tudod megtekinteni a YouTube felületén. Fontos, hogy a videó csak bejelentkezett felhasználók számára érhető el, mivel korhatáros. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: a BMW és a lefoglalt kábítószer – Forrás: rendőrség