A kórházban meghalt az a 13 éves kislány, akit a nagyanyjával együtt elgázolt egy teherautó, miután kiszálltak egy műszaki hiba miatt megállt autóból az M0-s autóúton vasárnap Fót térségében. Az 52 éves asszony már a helyszínen életét vesztette.

Kiszálltak az autópályán

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy a személygépkocsi műszaki hiba miatt az M0-s autóút 66-os kilométerénél, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon állt meg. A sofőr az autóban maradt, míg párja és unokájuk kiszállt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Újraélesztették a kislányt

A nőt és a gyereket egy érkező furgon elütötte. A nő életéért a mentők hiába küzdöttek, ő a helyszínen meghalt, a 13 éves gyereket életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba. A budapesti Dr. Manninger Jenő Baleseti Központ igazgatósága azt írta: : a 13 éves gyereket a mentők súlyos, életveszélyes, többszörös sérülésekkel, újraélesztést követően szállították az intézménybe.

HOPPÁ! A forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu! Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Hvg, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

A helyszínen próbálták őket újraéleszteni

Fotó: G.K.

Nem tudták megmenteni

A leggondosabb orvosi kezelés ellenére a sérült életét nem sikerült megmenteni, néhány órával a beszállítása után az intenzív osztályon elhunyt. A baleset körülményeit a dunakeszi rendőrkapitányság vizsgálja.

Így nézett ki a furgon a gázolás után

Fotó: G.K.

Elromlott az autó

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon elsők között beszámoltunk, műszaki hiba miatt állt meg az M0-s autóút 66-os kilométerszelvényében, az M5-ös autópálya irányában egy személygépkocsi ma délelőtt. A sofőr az autóban maradt, míg 52 éves párja, valamint 13 éves unokájuk kiszállt. A nőt és unokáját egy érkező tehergépkocsi elütötte.

A Suzuki hátsó kereke lett defektes

Fotó: G.K.

Próbálták újraéleszteni

Információink szerint a Suzuki bal hátsó kereke lett defektes. A sofőr az autóban maradt, várták a segítséget a kerékcseréhez, az unokának pisilni kellett és kiszálltak az autóból. Úgy tudjuk, hogy a furgon a sávjában ment, nem az okozta a Suzuki ajtaján a törést, az már ott volt előtte is. A helyszínen a mentő érkezése előtt a nagymamát és az unokát is próbáltak az ottlévők újraéleszteni.

Tízmétereket zuhant az ütközéstől

Lezárták az utat

A mentési munkálatok és a helyszíni szemle idejére a balesettel érintett útszakaszt a rendőrök teljes szélességében lezárták. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszíni fotó – Forrás: G.K.