Újabb gyanúsítottat hallgattak ki a hatóságok a tavaly július elseje hajnalán az Árpád hídon történt tragikus baleset ügyében, amely során egy feltuningolt Mercedes letarolta a szalagkorlátot, majd halálra gázolt egy ott tekerő 26 éves kerékpárost.

Halálos baleset az Árpád hídon

Ahogyan arról portálunk is beszámolt a tragikus baleset tavaly, július 1-én történt az Árpád híd előtt, a pesti oldalon: egy Mercedes sofőrje a padkára szaladt, ettől elvesztette uralmát a kocsija felett. A nagy sebességgel haladó kocsi ezért először áttörte a szalagkorlátot és egyenesen a kerékpárútra rohant, ahol elgázolta a békésen kerekező I. Benjámint, majd nekiment a mellette haladó BMW-nek, ami szintén kibillent az egyensúlyából, a két kocsi pedig hosszú tízmétereken keresztül pörgött irányíthatatlanul. 

Leszakadtak a végtagjai

A 26 éves elgázolt kerékpáros súlyosan megsérült, több végtagja is leszakadt. A mentők mindent megtettek, hogy megmentsék az életét, de a fiatal férfi végül a kórházban életét vesztette. A felborult BMW sofőrje szintén súlyos sérüléseket szenvedett, a tűzoltók emelték ki a roncsból, majd azonnal kórházba szállították, a Mercedest vezető 33 éves B. Dániellel együtt.

Az összetört Mercedes

Forrás: BudaPestkörnyeke.hu

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!

Versenyeztek az autósok

A halálos balesetet a rendőrség szerint egy spontán kialakult verseny okozta, melyben a Mercedes mellett két BMW vett részt. Mindhárom jármű jelentősen átlépte a sebességhatárt. A hajsza a Róbert Károly körúton kezdődött 0 óra 41 perckor. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

700 lóerős Mercedes

A csaknem 700 lóerősre feltuningolt Mercedes haladt elől, az autó azonban megcsúszott, a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, és az a szalagkorlátba csapódott. A korlát mögötti kerékpárúton szabályosan közlekedett biciklijével egy 26 éves férfi, akit elgázolt a RACE-001-es rendszámú sportautó, ennek következtében kettős végtagvesztést szenvedett, és a kórházba szállítása után meghalt.

70 métert pörgött

A történtekről a rendőrség videót is közölt, amelyen látható, hogy a Mercedes felborult az ütközés után, és körülbelül 70 métert pörgött a tetején, végül a két mögötte érkező BMW közül a második belerohant a tetejére borult sportautóba.

Gyanúsított lett a BMW sofőrje

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint utóbbi BMW sofőrjét hallgatták ki gyanúsítottként közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. A megalapozott gyanú szerint a sofőr a megengedett haladási sebességet jelentősen túllépve közlekedett az Árpád hídon és nekiütközött a korábbi közlekedési baleset következtében a hídon a tetején álló személygépkocsinak, ezzel személyi sérülést okozva. Hozzátették, a BMW-s a gyanúsítás ellen panasszal élt, amit a Budapesti 6. és 7. Kerületi Ügyészség megvizsgált, és annak alaptalansága miatt elutasított.

Vizsgálják a Mercedest

Az ügyészség közlése szerint a nyomozás továbbra is folyamatban van az ügyben, ami várhatóan azt is tisztázza majd, hogyan befolyásolta a történteket, hogy a biciklis halálát okozó Mercedes menetstabilizátora ki volt kapcsolva. Azt pedig szintén vizsgálják, hogy a feltuningolt autók közül bármelyik esetében felmerül-e, hogy illegálisan növelték az autó teljesítményét.

Ennyi maradt a bicikliből

Forrás: budapestkörnyeke.hu

Tagadta a versenyzést

A 34 éves Mercedes-sofőr beismerte bűnösségét, de tagadta a versenyzést a vallomásában. Azt elismerte, hogy gyorsan ment, de állítása szerint csak azért taposott a gázba, mert túl közel ért hozzá a mögötte gyorsan érkező BMW. A férfit egy időre le is tartóztatták, ám kiengedték a börtönből, azóta bűnügyi felügyeletben van, és nyomkövető eszközzel figyelik a hatóságok. A Budapest és Környéke hírportál legfrissebb híreit ide kattintva éred el! A Facebookon már 254 ezernél is többen követnek minket.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu