Bezárják a budapesti játszótereket a koronavírus-járvány miatt – jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester keddi online sajtótájékoztatóján. Ilyen döntést eddig már több agglomerációs településen is bejelentettek.

A fővárosi operatív törzs ülését követően Karácsony Gergely a Facebook-oldalán közvetített élő videoközvetítésben elmondta: az összes – zárható – fővárosi játszóteret lezárják, mert az ottani játékok lehetőséget biztosítanak a vírus terjedésére. Kérte, hogy a gyerekeket ne vigyék a játszóterekre.

A főpolgármester közölte azt is: a kerületekkel közös álláspontot képviselve a parkolást nem teszik ingyenessé, mert az rossz döntés lenne a járvánnyal szembeni védekezés szempontjából. Hiába van ugyanis kevesebb autó az utakon, a parkolóhelyeken ugyanannyi vagy akár több is van a szokottnál – magyarázta.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az operatív törzs arra kéri a budapestieket, aki teheti, maradjon otthon. Amennyiben tehetik, válasszanak alternatív közlekedési módokat. 

Azt is kérik, hogy minden budapesti, tartsa be a néha kényelmetlen szabályokat. Figyeljünk és vigyázzunk az idősebbekre, a családban és a közvetlen környezetünkben is. A fővárosi operatív törzs minden nap ülésezik, a döntésekről folyamatosan tájékoztatást adunk itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon.

Kiemelt kép: Lezárt játszótér Budapesten – Forrás: MTI/Lakatos Péter