Lövöldözés volt egy Pest vármegyei önkormányzat előtt és megsérült egy 11 éves kisfiú. Az iskolás srác kerékpárral hajtott át az airsoftozó fiatalok között. Kis híján megvakult. A vétkesek bocsánatot kértek, az édesapa ezzel elzártnak tekinti az ügyet.

Belehajtott a csata közepébe

Kis megvakult egy kisiskolások közti airsoft-csata következtében egy Pest megyei fiú. A 11 éves srác éppen biciklijével tekert haza, amikor tudtán kívül belehajtott a harc kellős közepébe, a helyi önkormányzat előtt. Ekkor találta el az egyik lövedék a szeme közelében. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fogta a fejét és sírt

„A fiam ezután hazajött a sérüléssel a szeme alatt, mi csak azt láttuk, hogy nagyon fogja a fejét és sír. Miután kisírta magát, elmondta, mi történt” – mondta el az édesapa.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem találták meg őket

Az apa ezután fiával együtt felsétáltak a közelben posztoló rendőrökhöz, hogy segítsenek megtalálni az egymással harcoló fiúkat, de mire az egyenruhásokkal odamentek, már eltűntek az önkormányzat elől. 

Bocsánatot kértek

A helyi információk szerint ezután a fiúk az iskola előtt folytatták a játékos csatát, ekkor azonban szóltak nekik, később pedig az is kiderült, hogy a csata közben egy arra járó fiú megsérült. Miután ezt megtudták, a fiúk azonnal bocsánatot kértek.

 Lezártnak tekintik az ügyet

„Hétfőn a srác, aki eltalálta, bocsánatot kért. Nem a fiamnak szánta a lövést, ő véletlenül került a csata közepébe. Mindketten 11 évesek, óvoda óta ismerik egymást és jóban is vannak. Én innentől lezártnak tekintem az ügyet” – zárta rövidre a történetet a szülő.

Be kell tartani a szabályokat

„Az airsoft jó játék, de csak akkor, ha betartják a szabályokat közben. Ha zárt térben, védőszemüveggel játszák, akkor nincs semmi gond. De az utcán játszva bárkit eltalálhat egy eltévedt lövedék, amiből akár baj is lehet. Szerencsére esetünkben nagyobb volt az ijedtség, már jól van a fiam, csak egy pötty van a szeme mellett, ennyivel megúszta. Ez viszont csakis a szerencsén, a véletlenen és csak egy centin múlott” – nyilatkozta az apa a Borsnak.

Jön a nyári szünet

Jön az iskola vége, aztán a nyári szünet, kisereglenek a gyerekek. A játékot vagy a pénzt a játékra a felnőttektől kapják, így jó lenne, ha a felnőttek azt is elmondanák, hogy felelősséggel használják fel azt, amit adnak. Így megelőzhetők lennének az ilyen balesetek.

Legyen ez intő példa!

„Tudjuk, hogy csak játszottak a gyerekek, nem is haragszunk rájuk. De legyen ez az eset intő példa gyerekeknek és a szülőknek is a nyárra” – foglalta össze a tanulságot. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció