A Sóskút polgármestere, Kőnig Ferenc teljesen kiborult az akkufeldolgozó kapcsán összehívott, de botrányba fulladt lakossági fórum után. A helyieknek pénzelvonást lebegtet be, és azt állítja, hogy nem tehet semmit az akkufeldolgozó ellen, közben az újságírókat pedig perrel fenyegeti. Döbbenetes, a sóskúti polgármester ámokfutása, miközben egyszerűen csak arról van szó, hogy az emberek egy része nem szeretne a szomszédjába egy vegyi üzemet. A helyi közösségi oldalakon egyre többen követelik Kőnig ferenctől, hogy mondjon le.

Botrányos fórum

Ahogy azt megírtuk botrányba fulladt a sóskúti akkufeldolgozó kapcsán összehívott lakossági fórum. Az emberek úgy nekiestek a polgármesternek, hogy Kőnig Ferencet rendőrautóval kellett kimenteni a helyszínről. Az indulatok azóta sem csitultak, a polgármester pedig különös ámokfutásba kezdett. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Gyanús lett a zöld energiatároló

A történet ott kezdődött, hogy a sóskúti önkormányzat oldalára kikerült egy titokzatosan megfogalmazott közlemény arról, hogy egy akkufeldolgozó érkezik a sóskúti ipari parkba. A közlemény első ránézésre semmi különöset nem árult el a lényegről, hiszen még az “akkumulátor” szó sem szerepelt benne. Helyette “zöld energiatároló” elnevezéssel utaltak a lényegre. Ez már sok embernek gyanús lett, meg is írták a közöségi oldalon, hogy nem kell hülyének nézni a helyieket.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Alsózsolcáról elzavarták ezt a gyárat

Az ügy akkor vett nagy lendületet, amikor kiderült, hogy arról az akkufeldolgozóról van szó, amit a Borsod-megyei Alsózsolcán elzavartak. Ott még a polgármester is beállt a tiltakozók közé. Ezt követően került a szlovén cég Sóskútra. A vállalat vezetője nemrég interjút adott, elmondta, hogy Sóskút sokkal jobb hely, mint Alsózsolca, itt egy kísérleti eljárást fognak kipróbálni, de nem kell aggódni, minden nagyon biztonságos, különben is Magyarország akkunagyhatalom lesz pár év múlva.

Nem Sóskúton lakik a sóskúti polgármester

Sóskúton közben egyre nagyobb lett a tiltakozás. A szomszédos Tárnok és Érd lakói is ellenezni kezdték a tőlük pár kilométerre tervezett akkufeldolgozót. Közben a sóskúti polgármester, aki amúgy nem is Sóskúton, hanem a távolabbi Biatorbágyon lakik lényegében kiállt az akkufeldolgozó mellett. Elment az ATV-be, ahol védelmébe vette a beruházást. Még egy akkumulátort is vitt magával, de pechjére az szétesett és élő adásban kellett összekotornia a szennyező anyagot.

Rendőrök menekítették ki

A sóskúti polgármester végül január 30-ra lakossági fórumot hívott össze. Csak sóskúti lakcímkártyával lehetett elvileg bemenni, de a rengeteg tiltakozó utat tört magának. Ezt követően a polgármester lefújta a fórumot és rendőri segítséggel távozott. Láthatóan megviselték az események, de még ebből sem tanult.

Riogat a polgármester

A botrányba fulladt fórum után a polgármester üzenetei alapján mindenki hibás volt. Szerinte ellenzéki pártok csinálták a balhét, ő pedig beperel minden olyan újságot, akik olyasmit írtak, ami neki nem tetszik. Egy posztban azzal is riogatja a helyieket, hogy nem akar Göd sorsára jutni, nem akarja, hogy elvegyék a helyi adóbevételeket. Ebben arról is ír, hogy az akkufeldolgozó lényegében tőle függetlenül kerül ide, ő nem tehet róla.

A sóskútiak nem akarnak akkufeldolgozót

A polgármester posztja alatt több Sóskúton élő is azt kéri a polgármestertől, hogy ne támogassa az akkueldolgozó Sóskútra költöztetését, mert az nem biztonságos egy kertvárosi, agglomerációs területen, ahol majdnem 100 ezer embert érint a gyár közelsége. 

Lemondatnák a polgármestert

Mások azonnal lemondatnák a sóskúti polgármestert, felróják neki, hogy szerintük átverte az embereket, sumákolt és valójában “fű alatt” igenis támogatja az akkufeldolgozót. Nem mer és nem is akar nemet mondani a gyárra. A helyi közösségi oldalakon egyre többen szólítják fel Kőning Ferencet a lemondásra.

Bepánikolt és elvesztette a fejét

A polgármester egymás után írja a posztokat az önkormányzat közösségi oldalára, láthatóan bepánikolt, elvesztette a fejét. Legutóbbi posztjában az újságírókat perrel, a sajtótermékeket médiahatósági feljelentéssel fenyegeti. Egy hozzászóló ennyit írt: Nyugalom, higgadtság, láttam, hogy a fórumon egy nő mögé bújt el.“ A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Kőnig Ferenc polgármester az újságírók gyűrűjében – Forrás: Youtube