Vettek egy nagy levegőt, eladtak mindent és Budakesziről a Kanári-szigetekre, Tenerifére költözött a teljes családdal együtt Konczlik Lilla televíziós újságíró és Piskor „Pite” Zoltán zenei menedzser. Új életet, új bizniszt kezdtek, de olyasmi történt, amire nem is számítottak: berobbant a Covid-járvány. Konczlik Lilla itt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon rendszeresen elmeséli majd milyen az élet Budapest környékétől távol az Atlanti-óceán egyik felkapott szigetén.

Imádták Budakeszit

Budakeszin laktunk egy újszerű házban az erdő szélén és imádtuk. Mindig is büszkék voltunk arra, hogy olyan helyen élhetünk, ahova mások kirándulni járnak. Jó érzés volt, hogy az otthonunkból kilépve 2 perc múlva az erdőben sétálhattunk. A lovardától a hegycsúcsokig az összes ösvényt felfedeztük és akár fejből is pontos térképet tudnánk rajzolni Nagyszénászug környékéről. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Eladtak mindent

Annak ellenére, hogy szerettünk Budakeszin élni, egyre inkább éreztük, hogy radikális váltásra van szükségünk. Így nehezen, de 15 év után meghoztuk a döntést és eladtuk a házunkat, hogy 10 évnyi álmodozás után, 40 évesnél is idősebben egy teljesen új életet kezdjünk a Kanári-szigeteken, Tenerifén. Évtizedeken át mások életét menedzseltük, egyszerűen azt éreztük, hogy itt az ideje a saját életünk menedzselésének, és most először a bátorságunk is megvolt hozzá, hogy meglépjük. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Lazítás a Kanári-szigeteken

Piskor „Pite” Zoltán és Konczlik Lilla – Forrás: Facebook/SUNwhere Tenerife

Csábító sziget

Utazni mindig szerettünk és sokszor viccelődtünk is, hogy soha, semmilyen ékszert vagy drága dolgot nem veszünk egymásnak ajándékba, mert annak az árát is inkább repjegyre költjük. Szerencsére volt is lehetőségünk a világ számos pontjára eljutni, Tenerifén is többször nyaraltunk. De ezen a helyen már az első alkalommal 2009-ben éreztük, hogy a sziget minden porcikája csábít, hogy itt azért jó lenne élni.

Évekig tervezték

Egy évig terveztük és szerveztük az új életünket, szinte mindenre volt egy Excell-táblázatunk. A showbusiness minden szegletét megjártuk, így teljesen joggal hihettük, hogy mindenre felkészültünk. 2019-ben kétszer kellett kiutaznunk Tenerifére hivatalos ügyeket intézni, lakást keresni és a kisfiúnknak iskolát találni. Az első terepszemle után millió pozitív élménnyel gazdagodva tértünk vissza és még elszántabbak lettünk a költözést illetően.

Egyirányú repjegy

2019. decemberére sikerült otthon – Magyarországon – mindent lezárni és megvettük a “csak oda” szóló repjegyünket.  A covid járvány még ekkoris csak egy távoli, ázsiai problémának tűnt, szinte nem is foglakoztunk vele. Bedobozoltuk az életünket, de még az utolsó héten sem gondoltuk, hogy a sors egy nehezített pályát szánt nekünk.

Új iskola

Beni, a kisfiúnk akkor volt első osztályos, de az első félév után itt a spanyol jogszabályok szerint már rögtön másodikba került. Alig tudott még írni, olvasni magyarul és egy hétvége alatt spanyolra kellett váltania. De a nyelvtanulás egy igazi sétagalopp ahhoz képest, ami ránk várt az új életünk első évében. 

Óriási vihar

A beköltözésünk után 2 nappal megérkezett a Kanári-szigetek térségére az elmúlt 20 év legnagyobb kalimája. A kalima egy homokvihar, amit úgy kell elképzeli, hogy az Afrikából érkező áramlat forró levegőt és brutális mennyiségű lisztszerű homokot hoz magával, az időjárás a megszokottnál is jóval melegebbé vált és minden narancssárga ködben úszott.

Berobbant a Covid

Majd a homok elvonult és kezdődött az iskola. Ekkor jött csak az igazán nagy pofon. A vírus megjelent a szigeten és határozatlan időre online oktatásra váltottunk, jött a karantén. Március 14-től június 21-ig tartott Tenerifén a nagyon szigorú karantén, amit 4 fázisban oldott fel a kormány. Hetente lazítottak a szabályokon és igazából azóta is így élünk. Kötelező a maszk használat mindenhol kivéve a strandokon, sportolás közben és az éttermekben az asztalnál ülve. 

Sírtak és nevettek

Volt, hogy sírtunk, volt, hogy nagyon elkeseredtünk a karantén alatt, de muszáj alkalmazkodni a “covid hozta” új élethez, különben kihalunk, mint a dinók. Az eredeti tervünk szerint szerettük volna másoknak is megmutatni mennyire csodás ez a sziget, szerettük volna elbűvölni az ide érkező turistákat, pont úgy, ahogy Tenerife minket is levett a lábunkról.

Közösségépítés

Mivel az emberek nem nagyon utaznak mostanában, így az online felületeinkre helyeztük a fókuszt. Elkezdtünk Instagramon és Facebookon is közösséget építeni, mellette pedig létrehoztuk a weboldalunkat, ahol saját tapasztalatainkon keresztül mutatjuk be a sziget kínálta lehetőségeket: legyen szó egy delfin- és bálnalesről az óceánon, egy kirándulásról az Anaga erdőiben vagy egy luxus vacsoráról egy sikátorban. És persze bíznunk abban, hogy ezekkel a tartalmakkal azoknak is felkeltjük az érdeklődését Tenerife iránt, akiknek eddig eszébe sem jutott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Konczlik Lilla és Piskor „Pite” Zoltán Forrás: Facebook/SUNwhere Tenerife