A papok és lelkészek is megkaphatják előbb a koronavírus elleni vakcinát, mivel az ő szakmájuk kiemelt szerepet kap ebben a nehéz időszakban. A történelmi keresztény egyházak már korábban is kérték a sorrendváltoztatást, azonban akkor felülről azt válaszolták nekik, hogy akkor kaphatják meg a vakcinát, amikor amúgy is sorra kerülnének.

Megkapják az oltást

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Zánkán egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a papok és lelkészek is megkaphatják előbb az oltásukat. Az egyházak már hetek óta próbálkoztak: levelet írtak Pintér Sándor belügyminiszterhez, hogy előbb megkaphassák a vakcinát, de akkor egyértelműen visszautasították a kérésüket, most viszont úgy tűnik, minden pap és lelkész jogosult lesz az oltásuk mielőbbi felvételéhez. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Fontos munkát végeznek

A miniszter elmondta, hogy Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke fordult a kormányhoz azzal a kéréssel, hogy mivel a lelkipásztorok fontos tevékenységet végeznek, többek között kórházakban látnak el feladatokat, iskolákban oktatnak és temetési szertartásokat végeznek a járvány idején is, ezért részesüljenek ők is oltásban – írja az MTI.

Hitoktatók már kaptak oltást

Gulyás Gergely jelezte, hogy azokat a papokat, akik hitoktatói tevékenységet végeznek, a pedagógusokkal együtt már beoltották. A miniszter azt mondta, hogy az egyházi vezetők szerények voltak az oltás időbeliségét illetően, ugyanis több mint 3 millió embert már megvártak.

Lelki támogatást nyújtanak

Balog Zoltán arról beszélt, hogy a járvány súlyos mentális problémákat okoz az emberek életében, ezért nagy szükség van a lelki támogatásra. A püspök mindenkit arra biztatott, hogy ha segítségre van szüksége, keresse bátran a lelki vezetőket, akik segíteni tudnak a gondok leküzdésében.

Kemény munkát végeznek

Fabiny Tamás korábban elmondta, hogy a papok és lelkészek heroikus küzdelmet folytatnak, amikor elmennek egy beteghez a kórházba vagy temetniük kell.

Nekik is kellett az oltás

Fabiny szerint a munkájukból adódóan veszélyeztetett helyzetben vannak, ezért ha a tanárokat előbbre vették a sorrendben, akkor őket ugyanannyira indokolt előbb beoltatni.

Depressziós a társadalom

A püspök szerint komoly feladat vár az egyházakra a társadalom lelki egészségének helyreállításában. A járvány érthető módon kiábrándulttá és depresszióssá tette a társadalmat, és az ebből való felépülésben az egyházak sokat tudnak segíteni.

Elhunyt egy plébános

Az oltással azért is siettek az egyházak, mert néhány hete, mint ahogyan azt a BudapetKörnyéke.hu is megírta, koronavírusban elhunyt a Szent István-bazilika plébánosa, Snell György. Mint kiderült, a bazilikában szolgáló káplán atyák is elkapták a fertőzést.

Más is koronavírusos lett

Nemcsak Snell György, hanem a plébánián szolgáló káplán atyák is elkapták a vírust. „Éppen ezért meg kell vizsgáltatni az összes kontaktszemélyt, vagyis a Szent István-bazilikában dolgozó világiakat is” – mondta akkor Erdő Péter. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szent József Plébániatemplom – Forrás: MTI/Mohai Balázs