Koronavírusban elhunyt a Szent István-bazilika plébánosa, Snell György. A bazilikában szolgáló káplán atyák is elkapták a fertőzést, emiatt szünetelnek a misék a bazilikában.

Meghalt a plébános

Február 26-án, pénteken hajnalban visszaadta lelkét Teremtőjének Snell György, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, a Szent István-bazilika plébánosa, akinél Covid-fertőzést állapítottak meg – írta közleményében Erdő Péter bíboros, prímás. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megszólalt Erdő Péter

„Snell György püspök életéért és szolgálatáért hálásak vagyunk, és imádságunkkal a Mindenható Isten irgalmába ajánljuk. A temetéséről később rendelkeznek” – mondta a bíboros.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Snell György – Forrás: Magyar Kurir

Shell György pályája

Snell György 2003-tól 2014 végéig ellátta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága igazgatói tisztségét. 2008. augusztus 1-jétől a budapesti Szent István-bazilika plébánosa volt.

Ferenc pápa nevezte ki

Ferenc pápa 2014. október 20-án az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspökévé nevezte ki, és a pudenzianai címzetes püspöki címet adományozta neki. Püspökké szentelése 2014. december 6-án volt a Szent István-bazilikában.

Fél óráig szólt a harang

A főpap lelki üdvéért péntek reggel fél órán keresztül szólt a Szent István-bazilika valamennyi harangja és húsz percen keresztül az esztergomi bazilika prímásharangja.

Karanténban vannak a bazilika papjai

Erdő Péter bíboros az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Facebook-oldalán megosztott videóban kijelentette, hogy „egy darabig, amíg a karantén ideje tart, a Szent István-bazilikában szüneteltetni kell az istentiszteleti életet.”

Más is koronavírusos lett

Nemcsak Snell György, hanem a plébánián szolgáló káplán atyák is elkapták a vírust. „Éppen ezért meg kell vizsgáltatni az összes kontaktszemélyt, vagyis a Szent István-bazilikában dolgozó világiakat is” – mondta Erdő Péter.

Fertőtlenítik a bazilikát

A bíboros arról is beszélt, hogy a bazilikát azonnal fertőtleníteni kell, hogy még a nagyhét előtt újra kinyithasson. „Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy kellő fertőtlenítés után, megfelelő idő elteltével, de még a nagyhét előtt újraindulhasson a liturgikus élet Budapest főtemplomában.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szent István-bazilika – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu