Friss összefoglalónkból kiderül, hogy utakat kellett lezárni az áradás miatt, módosítottak néhány BKK-járat útvonalán, lezárták a budapesti alsó rakpartokat és az agglomeráció több településén is védekeznek. Dunakeszin homokzsákokkal várják a Duna tetőzését, leállították a kompközlekedést, Szentendrén pedig néhányan a mobilgát miatt aggódnak.
I. fokú árvízvédelmi készültség Budapest környékén
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság kedd délelőtti tájékoztatása szerint Budapest környékén a Szentendrei-sziget déli részén vízügyi szakkifejezéssel a Szigetmonostori gátőrjárás, a Surányi, a Gödi és a Kvassay-zsilipi gátőrjárás területén van elrendelve I. fokú, vagyis a legenyhébb árvízvédelmi készültség. A fővárosi szakaszon eddig erre nem volt szükség. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Nem lesz nagy baj
Ránézésre hatalmas a víz a Dunán, de szerencsére a tetőzéssel együtt is alacsonyabb lesz, mint a vészhelyzetekkel járó 2013-as áradás. Az előrejelzések szerint az alsó rakpartot éppen csak eléri a víz, a mélyebben fekvő területeket fogja csak elönteni a Duna.
Hirdetés
Dunakeszin több utcát lezárnak
Dunakeszin is komolyan veszik az árhullám érkezését. A helyi alpolgármester, Sipos Dávid a közösségi oldalán folyamatosan tájékoztat arról, hogy a vízparti városban éppen milyen védelmi munkálatok zajlanak: Lezárásra került Dunakeszin a Duna sor, a Rév utca mindkét irányába. Az ott lakók a Liget utca felé tudnak kiállni az autójukkal. Továbbá lezárásra kerül még az éjszaka a Kiscsurgó utca és a Duna sor sarka, így az ott élők az Evező köz felé kerülhetnek.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Leállt a kompközlekedés
A kompközlekedés leállt Dunakeszinél, az előrejelzések alapján várhatóan december 29-én indul újra. “Kérjük, hogy a lezárásokat vegyük komolyan: se autóval, se gyalog ne menjenek a vízbe, mert kiemelten balesetveszélyes!” – figyelmeztet a dunakeszi alpolgármester.
Ekkora a víz Dunakeszinél

Aggódnak a szentendrei mobilgát miatt
Szentendrénél is látványos a Duna vízállása. Az alsó rakparton az alacsonyabb részeket teljesen elöntötte a folyó. A közösségi oldalon többen aggodalmukról adtak hangot, hogy a mobilgátat nem kezdték még el építeni. Erre nem is lesz szükség, hiszen a folyó még várhatóan 59 cm-t fog emelkedni a tetőzésig, vagyis messze lesz a mobilgát felépítéséhez szükséges vízszinttől.
Ilyen a Duna Szentendrénél

Lezárták a rakpartokat
Budapesten – ahogy arról korában beszámoltunk – elővigyázatosságból lezárták az alsó rakpartokat, elszállították az ott parkoló autókat. A BKK közleménye szerint A 15-ös autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Fővám tér M megállót a Boráros tér H felé a Duna magas vízállása miatt. Az autóbusz megáll az Astorián az éjszakai autóbuszok megállójában. Hétfőtől visszavonásig tart a terelés.
Ez a helyzet a fővárosban

Lezárt országút
Budapest tágabb környékén egyetlen országutat zártak eddig le a Duna magas vízállása miatt. Komárom-Esztergom vármegyében a 11326-os jelű, Esztergom-Országhatár összekötő út rakparti, az 1-es km és a 2-es km közötti szakasza nem járható a Duna áradása miatt. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép: Lezárták az alsó rakpartokat – Forrás: MTI/Illyés Tibor