Két fiatal lány is eltűnt egy budapesti, 8. kerületi gyermekotthonból. A gyerekek a napokban tűntek el, a rendőrök pedig folyamatosan keresik őket.

Eltűnnek a gyerekek

A rendőrség szerint mindkét lány a napokban tűnt el, egy józsefvárosi gyermekotthonból, ahonnan már korábban is több eltűnt esetet jelentettek. A sok eltűnt gyermek mellett az is gyanús, hogy voltak olyanok, akik miután előkerültek, ismét megszöktek az intézményből – az egyikük ellen harmadjára adtak ki körözést. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Józsefvárosban tűntek el

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Eltűnt Pfeiffer Virág

Április 17-én, 19 óra 20 perc körül a tűnt el a 8. kerületi otthonból a 13 éves Pfeiffer Virág, aki ismeretlen helyre távozott, életjelet pedig azóta nem adott magáról. A rendőrök jelenleg is keresik.

Barna hajú, barna szemű

Az eltűnt kislány körülbelül 160 centiméter magas, átlagos testalkatú, barna hajú, szeme színe barna. Eltűnésekor fekete kabátot, farmernadrágot és sportcipőt viselt.

Fotó a kislányról

Ismét eltűnt Putnoki Ramóna Edina

A 16 éves Putnoki Ramóna Edina már többször is szerepelt a rendőrség oldalán az eltűntek közt, ugyanis a leányzó már legalább háromszor megszökött a józsefvárosi gyermekotthonból. Legutóbb április 3-án adtak ki ellene körözést, azonban most, április 16-án ismét eltűnt.

Fekete kabátot visel

Putnoki Ramóna Edina körülbelül 170 centiméter magas, átlagos testalkatú, barna hajú, szeme színe barna. Eltűnésekor – mint az előző eltűnéseinél – fekete kabát, farmernadrág és sportcipő volt rajta.

Őt keresik

Segítsen, ha látta valahol

A 8. kerületi rendőrök kérik, hogy aki a képen látható fiatal lányokat felismeri, tartózkodási helyükről vagy eltűnésük körülményéről információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában hívható, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es díjmentes segélyhívó számon. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Eltűnt lány – Forrás: Police.hu