Jelentkezett az a férfi, aki börtönbe juttatta Fekete Dávidot. A károsult jelenleg Ausztriában él, ám ő az, aki elsőként jelentette fel az autókereskedőként ügyfeleit átverő énekest, továbbá már a NAV-nál is eljárást kezdeményezett ellene.

Autókkal kereskedett

Amint arról a BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt, május elején letartóztatták Fekete Dávidot. A volt megasztáros énekes autókkal üzletelt, azonban a vásárlói sosem látták az autót vagy annak az árát. Az énekes több embert is megkárosított. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Bűnszövetségben követte el

A volt megasztáros egyik áldozata most azt állítja, hogy Fekete Dávid bűnszövetségben követte el azokat a bűncselekményeket, amelyek miatt jelenleg előzetes letartóztatásban ül.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kapcsolódó:

Évek óta ismerte Dávidot

A névtelenségét kérő férfi a Borsnak elmondta, évek óta ismeri Dávidot, s bár régen jó barátságot ápoltak, mégis sikerült Dávidnak csőbe húznia.

Az első áldozat

„Én is Fekete Dávid károsultja vagyok, én robbantottam ki ezt az egész ügyet, én tettem az első feljelentést” – mondta a Borsnak a férfi. 

Minden lehetőséget megragadtak, hogy pénzhez jussanak

„A többi károsulttal ellentétben ugyanis sokkal jobban beleláttam a dolgaiba. Nem kellett sokat kutakodnom ahhoz, hogy rájöjjek, Dávid és az embe­rei – mert ugye senki sem gondolja komolyan, hogy ad hoc módon, egyedül csinálta a stikliket – minden lehetőséget megragadtak, hogy pénzhez jussanak.”

Ezért jelentette fel az adóhatóságnál

A férfi elmondta, azért jelentette fel az adóhatóságnál a jelenleg börtönben ülő énekest, mert tudomást szerzett róla, hogy adócsalást és okirattal való visszaélést is elkövetett.

Döbbenetes, amit csináltak

„Nemegyszer fordult elő például, hogy a régi ügyfelek adatait használva vettek kocsikat. Ott volt náluk ugyanis az érintett személyi igazolványa, lakcímkártyája, adószáma, aláírása, és semmi más nem kell ahhoz, hogy autót vegyen az ember. Tették mindezt úgy, hogy az illetőnek fogalma sem volt arról, hogy a nevében éppen vásárolnak.”

Nem csak az igazságérzete hajtja

Az informátor nemcsak az igazságérzete miatt szeretné, ha Fekete Dávid bűntársait is lefülelnék, hanem azért is, mert úgy véli, a piszkos üzlet nélküle is folytatódik, írja a lap.

Dühítő

„Számomra jelenleg az a legdühítőbb, hogy Dávid volt kollégája, akit nem kívánok megnevezni, a mai napig szabadlábon van. Még most is hasonló típusú vállalkozásban dolgozik. Ez az ember mindenről tudott, ő intézte a papírmunkákat. Hiába van Dávid börtönben, ha az édesanyján keresztül ki tud üzenni ennek a hölgynek, aki szépen mindent el tud takarítani. Félek, hogy rajta keresztül rengeteg bizonyíték tűnik, tűnt már el.” A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fekete Dávid – Forrás: YouTube