Hamarosan elkezdődnek a bekebelezési eljárások, hiszen Magyarországon az összes termőföld közel 50%-a nagyobb létszámú tulajdonostársak osztatlan közös tulajdonában van. A bekebelezési eljárás lényege, hogy az egyik tulajdonos megszerzi a többiek tulajdonrészét, nem feltétlenül olyan áron, ami a többi tulajdonosnak tetszik. A BudaPestkörnyéke.hu hírportál jogi szakértője, Dr. Bacskó László ügyvéd most azt foglalta össze, hogyan lehet megszüntetni a termőföldek közös tulajdát.

Túl sok tulajdonos

A tulajdonostársak nagy száma alapjaiban akadályozza meg a termőföldek hatékony hasznosítását. Régi adóssága a hazai jogalkotásnak a nagyon hosszú nevű – 2021. január 1. napjától alkalmazható – 2020. évi LXXI. törvény kidolgozása, ami elősegíti a hatékony gazdálkodásra alkalmas, versenyképes birtoktestek létrehozását. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Megosztás, kisajátítás és bekebelezés

A törvény értelmében a közös tulajdon megszüntethető az ingatlan megosztásával, az ingatlan kisajátításával, illetve az ingatlan egyik tulajdonostárs tulajdonába vétele, azaz bekebelezési eljárás útján is.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Minimális birtokméretek

Mekkora lehet a termőföld legkisebb alapterülete a közös tulajdon megszüntetését követően? A közös tulajdon megszüntetése során legalább a megadott minimumterületeknek megfelelő birtoktesteknek kell létrejönniük. Szőlő, kert, gyümölcsös, nádas művelési ág esetén 3000 m2, szántó, rét, legelő, erdő és fásított terület művelés ág esetén 10 000 m2, zártkerti ingatlan esetében pedig 1500 m2. Vegyes művelési ágú ingatlan esetén a kisebb területi minimummal rendelkező művelési ágra vonatkozó mérték irányadó.

Közös tulajdon megszüntetése az ingatlan megosztásával

A fenti felsorolás szerinti minimum területeket elsősorban a termőföld megosztásával igyekszik a jogalkotó elérni. Az osztatlan közös tulajdon megszüntetését bármely tulajdonostárs kezdeményezheti, a tulajdonostársak tulajdoni hányad szerinti egyszerű többségének szavazata mellett létrehozható olyan egyezség, amelynek hatálya kiterjed a megosztást ellenző kisebbségi tulajdonostársakra, illetve azon tulajdonostársakra is, akik a megosztásban azért nem vettek rész, mert nem voltak elérhetőek.

Termőföld osztatlan közös tulajdonának megszüntetése bekebelezési eljárással

Amennyiben megosztás útján a minimális alapterületű birtoktestek nem hozhatóak létre vagy a tulajdonostársak nem tudnak a jogszabályi feltételeknek megfelelő egyezséget kötni, úgy a közös tulajdon bekebelezési eljárás útján szüntethető meg.

Bekebelezési eljárás

A bekebelezési eljárás kulcsmomentuma, hogy a termőföldet egyetlen tulajdonostárs veheti tulajdonba. A bekebelezést bármelyik tulajdonostárs kezdeményezheti. A megosztást megelőzően fennálló tulajdoni hányadát meghaladó ingatlanrész tulajdonjogát csak az szerezheti meg, aki a bekebelezendő ingatlanban legalább 3 éve rendelkezik tulajdonrésszel, vagy a tulajdonrészét öröklés jogcímen vagy közeli hozzátartozójától szerezte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Azé lesz a föld, aki a legtöbbet fizeti

Ha több tulajdonostárs is jelzi a szándékát a bekebelezésre, akkor az ingatlant az a tulajdonostárs veheti tulajdonba, aki az értékbecslési ajánlat összegéhez képest a legmagasabb ellenérték megfizetését vállalja. A témáról bővebben ide kattintva olvashat.

Jogi szakértőnk összes, hasznos tanácsát itt lehet megtalálni!

bacsko-laszlo-ugyved
Dr. Bacskó László, ügyvéd – Fotó: bacskougyved.hu

Két évtizedes szakmai múlt

Dr. Bacskó László, a Bacskó Ügyvédi Iroda alapítója. Ügyvédi Irodája azt a piaci rést igyekszik elfoglalni, ami a „klasszikus” jogi szolgáltatásokat nyújtó kis ügyvédi irodák és a nemzetközi ügyvédi irodák által megszólított piaci szegmens között húzódik. Közel két évtizedes szakmai múlttal a háta mögött a morálisan is felelős jogi képviselet ideáját vallja magáénak. Ügyfeleiben elsősorban azt igyekszem tudatosítani, hogy adott jogügyletnek vagy jogvitának milyen kedvezőtlen kimenetelei merülhetnek fel. Képviseletet csak akkor vállal, ha meggyőződött arról, hogy az ügyfél döntése nem pusztán érzelmi megfontolásokon alapul, és az említett negatív eshetőségek teljes tudatában is kitart elhatározása mellett.

Megfelelő képviselet

Az agglomerációt is jól ismerő ügyvéd hisz abban, hogy az ügyfél jogvitában való képviselete során a megfelelő alkupozíciók kialakítása több mint jogi kérdés. Perdöntő lehet a hatékony tárgyalási stratégia és a személyiség meggyőző ereje is.

Kiemelt kép: agglomerációs település – Fotó: BPK