A Fóthoz tartozó Kisalag rendelőjéből mindkét háziorvos távozik. Egyikük nyugdíjba megy, a másik – aki akár maradhatna is – nem vállalja négyezer ember ellátását.

Sokat kell utazni

Felmondásának oka azonban ennél többről szól: a magas rezsivel és az ügyeleti rendszer átalakításával is indokolta döntését az orvos. „Most a két kisalagi háziorvos kiesik, ami azt jelenti, hogy csak az öregfaluban, illetve a Szent Benedek-parkban lévő egyészségügyi központban maradnak háziorvosok. A kisalagiaknak, főleg az idősebbeknek, nehezebb az utazás, de nekik oda el kell jutni, ez plusz idő, plusz energia, plusz várakozás” – mondta el az RTL Híradójának egy helybéli férfi.. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Küzdenek az orvosért

A két háziorvos június végéig marad, ha addig nem sikerül megoldást találni a problémákra. Fót egyik önkormányzati képviselője azt mondta: igyekeznek plusz támogatást biztosítani a praxisnak, mert meg akarják tartani az orvosukat.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ez lehet a háttérben

„Nem mi tehetünk az egészségügyi átszervezésről, nem mi tehetünk a magas energiaárakról. Nem mi tehetünk arról, hogy egy háziorvosi praxis képtelen kigazdálkodni, mert a finanszírozás alapján nem tud annyi tartalékot képezni” – panaszolja Vargha Nóra.

Nyugdíjasok lesznek

A helyiek a Híradónak arról is beszámoltak, hogy így majd sokkal több teher hárul a többi fóti háziorvosra, akik közül sokan hamarosan elérik nyugdíjkorhatárt.

Romlik a betegellátás

„Jelen pillanatban 4 idős doktor van Fóton, egy 21 ezer lakosú városban. Mind szépkorúak, tehát bármikor fennállhat, hogy igénybe veszik a jogos pihenőjüket. Én teljes mértékben a doktor úr mellett állok, és egyetértek abban, hogy ez a betegellátás rovására mehet” – mondta egy asszony a Híradónak.

AZ RTL riportja:

Érkezik a Nemzeti Praxiskezelő

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu hírportálon beszámoltunk róla, egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítása szerint idéntől a háziorvosi körzethatárok kijelölésének joga az önkormányzatoktól átkerül az Országos Kórházi Főigazgatósághoz, amelynek alapellátási igazgatóságán belül hozzák létre a Nemzeti Praxiskezelőt.

Így alakul az ügyelet

A háziorvosi praxisok tekintetében a jövőben a legkisebb egységnek már nem a települést, hanem a járást tekintik. A már létező praxisközösségek tevékenysége járóbeteg-szakellátási szolgáltatásokkal bővülhet. a háziorvosi ügyelet délután négytől este tíz óráig a járásközpontban lesz mindig azonos helyen, este tíztől reggel nyolcig pedig az eddigi ügyeleti szolgáltatók helyett, az Országos Mentőszolgálat irányítja majd a betegeket a megfelelő ellátási szintre.

Van, ahol a mentők veszik át az ügyeleti ellátást

Az ügyeleti ellátás átalakításának végdátuma 2024. február 29., azt megelőzően fokozatos lesz a feladatelvállalás. Az egészségügyért felelős miniszter 30 nappal előre közzéteszi, mely területek – jellemzően megyék – esetében veszi át a mentőszolgálat az ügyeleti ellátást.

Pintér Sándor dönti el, mi lesz egy-egy kórház feladata

Törvényi szinten rögzítik, hogy a városi kórház 0-24 órában betegfogadásra alkalmas és legalább kettő, a miniszter által rendeletben meghatározott szakmában nyújt fekvőbeteg-szakellátást, míg a megyei kórháznak egész nap biztosítania kell sürgősségi ellátást és legalább öt rendeletben meghatározott szakmában fekvőbeteg-szakellátást is.

Rendelhetővé válnak a dolgozók

A jogszabály lehetőséget ad a megyei intézménynek arra, hogy foglalkoztatottjai számára meghatározza a munkavégzés helyét, amely bármely, az adott megyében működő intézmény lehet. A munkavégzés helyének egyoldalú meghatározása ugyanakkor nem járhat a munkavállaló aránytalan sérelmével.. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Fóti rendelő – Forrás: RTL