A rendőrségre november 8-án 6 óra 30 perckor tett bejelentést egy férfi arról, hogy Tárnokon megölte az élettársát.

A bejelentés pénteken reggel fél hétkor érkezett a rendőrségre, a gyilkosság hírére a rendőrök azonnal a helyszínre érkeztek.

A rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, aki ellen emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság – áll a rendőrség közleményében.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Tárnok az M7-es és a 7-es főút között fekszik, Érdtől nyugatra. A majdnem 10 ezer fős település, eddig legfeljebb kisebb bűncselekmények kapcsán került be a hírekbe.

A közbiztonság fő problémái az illegális hulladéklerakás, mezei lopások, kerékpárlopások, kerti lopások kiugró száma, ami a település külterületére és a vasútállomás környékére koncentrálódik.

Kiemelt kép: A rendőrség a tárnoki bűncselekmény helyszínén készült felvétele