A párbeszédes Gér Mihály 2016-ban súlyos közlekedési baleset részese volt, ezt követően ilyeneket posztolt: „Na, ki ölt ma embert… részegen ne rohanjatok piroson elém légyszi”. A képviselő-jelölt régi posztjai a minap kerültek elő, ma úgy döntött, a kegyeletsértése miatt inkább visszalép a jelöltségtől.

Vállalhatatlan posztok

A monori körzet ellenzéki képviselőjelöltje 2016-os halálos gázolása utáni kommentjei miatt bukja jelöltségét. A párbeszédes Gér Mihályt, az egyesült ellenzék Pest megye 10-es számú választókerületének jelöltjének vállalhatatlan posztjai és kommentjei után most hétfőn közleményben ismerte el, hogy azokat valóban ő írta. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Visszalép

Így fogalmazott: „Kampányom folytatása súlyos terhet róna rám, a pártomra és az ellenzéki összefogásra. Ezért a jelöléstől a mai nappal visszalépek.”

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Halálos baleset

Gér hat évvel ezelőtt az Andrássy úton elgázolt egy fiatal párt, a balesetben a fiú meghalt, a lány súlyos sérüléseket szenvedett. A balesetben ugyan vétlen volt – a pár piros lámpánál szaladt ki az útra –, de a baleset után egy zárt Facebook-csoportban elfogathatatlan stílusban írt az esetről Gér – írja a Telex a Bennfentes oldalra hivatkozva.

Tök undi

Gér olyanokat írt ebben a csoportban a baleset után, mint „na, ki ölt ma embert… részegen ne rohanjatok piroson elém légyszi”, vagy hogy „ráadásul a kocsim is csupa velő, meg haj. Tök undi”. Ezután kommentekben tovább fejtegette az ügyet ugyanebben a stílusban; a párt Darwin-díjasoknak nevezte („Darvin price” – ahogy ő írta), és hozzátette azt is, „a csajt csak megnyomorítottam”. Azt is írta, lett volna jobb programja, de legalább a belső fém váz megvédte őt.

Nem ő okozta a balesetet

A ma lemondott jelölt így fogalmaz a friss közleményében: „Hat évvel ezelőtt baleset részese voltam, vétlenségemet jogerős bírósági ítélet mondta ki. A jelöltállítási folyamatban erről tájékoztattam az ellenzéki összefogás illetékeseit.

Bocsánatot kért

Ugyanakkor ma napvilágot látott egy privát csoportba írt üzenetem, amelyet közvetlenül a baleset után, sokkhatás alatt írtam. Noha szavaimért ugyanott bocsánatot kértem, be kell látnom: kampányom folytatása súlyos terhet róna rám, a pártomra és az ellenzéki összefogásra. Ezért a jelöléstől a mai nappal visszalépek.

Együttérzés

Bár nem tehettem róla, az eset mély, kitörölhetetlen nyomokat hagyott bennem. Rendkívüli módon sajnálom a történteket, és ezúton is szeretném együttérzésemről biztosítani az áldozatok hozzátartozóit. Kérem a sajtó képviselőit, hogy ne keressenek a témában.” – írta Gér.

Jól áll most a fideszes jelölt

A monori körzetben a fideszes induló Pogácsás Tibor, aki 2018-ban 52%-kal nyerte a körzetet. Bárkit is indít az ellenzék Gér helyett, annak február 25-ig kell majd összegyűjtenie és leadnia a minimum 500 ajánló aláírást. Az ellenzéki előválasztáson egyébként Gér a DK és Liberálisok jelöltjét, Magdics Mátét győzte le nagy arányban. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Gér Mihály – Forrás: Facebook/Gér Mihály