Három fős bandákban lopnak, akkor nyitják fel a bőröndöket, amikor azok már a gépen vannak. A rendőrséget messziről kiszúrják, a biztonsági őrt pedig megkérik, hogy másfelé fordítsa a kameráját. Döbbenetes valóság a szégyenteljes magyar repülőtérről. Az Indexnek kitálalt egy ott dolgozó munkás.

Bele van kalkulálva a rakodók bérébe, hogy szajréznak” – foglalta össze a Liszt Ferenc repülőtéri csomaglopási botrány lényegét egy, az Indexnek megszólaló rakodómunkás.

A budapesti agglomerációban 107 évvel ezelőtt ismert kiadvány volt a Budapest Környéke című lap. Örülünk, hogy ennek a nagy múltú újságnak a modern verzióját, a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportált már 300 ezren olvassák.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A neve elhallgatását kérő informátor elmondása szerint azért volt hajlandó beszélni, mert a budapesti repülőtéren uralkodó állapotok idővel azt is bűnbe sodorják, aki amúgy becsületesen végezné a munkáját. A csomagok fosztogatása ugyanis folyamatos probléma.

„Nem a repülőtér épületében történik a csomagok nyitogatása. A csomagfeladás útja végig be van kamerázva, a különböző cégek munkásai együtt dolgoznak, ott van a repülőtéri személyzet is. A nyúlkálás akkor kezdődik, amikor a csomag elhagyja az épületet, és elindul a repülőgép felé” – magyarázta a folyamatot a lap informátora. A repülőgépnél viszont már több évtizedes rutinnal folyik a munka.

Falat építenek bőröndből

Egyikük lenn a futószalagra rakja a bőröndöket, két ember pedig a csomagtérben tevékenykedik. A poggyásztérben dolgozók közül az egyik munkás a rakodó, a másik a nyitogató. A nyitogató ember a munka elején falat épít a nehezen felnyitható csomagokból, többnyire a fóliával betekert bőröndökből, majd vár.

A rakodó feladata összetett. Kell hozzá fizikai erő, hogy lekapja a futószalagról az érkező csomagokat. Ugyanakkor jó megérzésre és rutinra is szüksége van, hogy egyetlen pillanat alatt eldöntse, ígéretes bőrönddel van-e dolguk vagy sem. Ha igen az épített fal mögé dobja és a fosztogató gyorsan kinyítja.

A csapat nem véletlenül dolgozik ilyen szervezetten. „A gép feltöltésére legfeljebb fél óra van. Három ember munkáját pedig csak kettő végzi, mert egyikük a nyitogatással foglalkozik.”

A légitársaságok a felelősek

Az Index megkérdezte a repülőtér üzemeltetőjét, hogy mit lehetne tenni a lopások ellen. Kurucz László, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs munkatársa szerint a repülőtér a maga területén kiépítette azt a biztonsági rendszert, ami megakadályozza a lopásokat. A visszaélések a repülőgépek csomagterében történnek, ezek pedig a légitársaságok által felügyelt területek. A reptér vezetése a légi közlekedés biztonságáért felel, a poggyászok kezelése a légitársaságok feladata, mondta a kommunikációs munkatárs. A kiszolgáló cégek alkalmazzák a csomagok kezelését végző embereket és az őket felügyelő biztonsági őröket is.