Nehéz perceket kellett átélnie Koncz Zsófiának, ugyanis elkészült az az ügyészségi vádirat, amely édesapja, Koncz Ferenc fideszes képviselő halálos balesetét tárja fel. Az apja munkásságát folytató politikusnőnek az fájt a leginkább, hogy a baleset felelőse, a közeli település, Legyesbénye polgármestere nem kért bocsánatot a családtól.

Autó ütközött a motorossal

Amint azt már korábban a BudaPestkörnyéke.hu hírportálon is megírtuk, egy 44 éves nő halálos balesetet okozott a Borsod megyei Bekecsen, és mint utólag kiderült, Legyesbénye polgármestere ütötte el a motorjával közlekedő országgyűlési képviselőt, Koncz Ferencet. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem érez felelősséget az autós

„Az ügyben talán az fáj a legjobban, hogy a vádlottban, akinek figyelmetlensége és gondatlansága okozta Édesapám tragikus halálát, annyi együttérzés sem volt, hogy családom irányába bármilyen módon kinyilvánította volna együttérzését, ellenkezőleg, a vallomásában úgy fogalmazott: Nem érez felelősséget” – írta egy facebookos bejegyzésében Koncz Zsófia.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ez történt

A tragikus baleset azért következett be, mert a Koncz Ferenc választókerületébe tartozó Legyesbénye polgármestere, Lengyelné Bús Zita épp akkor akart megfordulni az autójával, amikor a motoros nekiütközött. Az autós egyébként jól ismerte Konczot, néhány héttel a baleset előtt még együtt avattak fel egy utat a közelben – írja a Blikk.

Nem érzi úgy, hogy hibázott

Az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a polgármesterrel szemben, aki azonban nem ismerte el a felelősségét, sőt azt mondta, ő szabályosan fordult meg, nem látta, hogy jött volna a motoros. Annyit viszont elismert, hogy a motoros a védett sávban jött.

Koncz szabályosan közlekedett

A vádirat megállapítása szerint a fideszes politikus szabályosan közlekedett a motorjával, a szakértői jelentés szerint Bekecs belterületén 48-52 kilométer/órás sebességgel haladt a sávjában.

Vészfékezett

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szóvivője elmondta, hogy a polgármester vészfékezési féktávolságon belül fordult be a motoros elé, amire Koncz vészfékezett, eldobta a motorját, majd belecsúszott az autóba. Az esése olyan szerencsétlen volt, hogy a képviselőt még a baleset helyszínén lévő mentőápoló sem tudta megmenteni.

Nem látta tisztán az utat

Az ügyben az is kiderült, hogy a polgármester lehúzódott a Suzukijával, elengedett két mögötte haladó járművet, majd úgy kezdte meg a manőverét, hogy nem látta pontosan, jönnek-e az úton, mivel egy elhaladó teherautó takarásában volt.

Elkerülhető lett volna a baleset?

A baleset felelőseként emlegetett polgármester férjével még a baleset után beszélt a lap, a férfi pedig elmondta, hogy Koncz nagy sebességgel érkezett, becslésük szerint kb. 80 km/h-val, ráadásul még az autót is ki tudta volna kerülni, hiszen volt még hely.

Felfüggesztettet kaphat

Az ügyészség arra tett indítványt, hogy a polgármestert ítéljék felfüggesztett fogházbüntetésre és járművezetéstől való eltiltásra. Ugyanakkor ha Lengyelné Bús Zitát elítélik, még mindig maradhat polgármester, mivel a pozícióját csak akkor veszítené el, ha szándékos bűncselekményt követett volna el. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: helyszínelés a baleset után – Forrás : globaltv.hu