A nagy érdeklődésre való tekintettel – lehetőségeinkhez mérten – péntektől folytatjuk és kibővítjük a budapestiek ingyenes koronavírus-tesztelését. Tegnap pár óra alatt betelt a regisztráció a budapestieknek felajánlott 5000 darab antigén tesztes szűrésre – írja Facebook oldalán Karácsony Gergely.

Ingyen teszt a fővárosiaknak

December 19-23 között négy helyszínen teszteli a Főváros Önkormányzat az önkéntesen jelentkező budapesti polgárokat 5000 db antigén gyorsteszttel, amire a jelentkezés szerdán kora délután nyílt meg, erről itt a BudapestKörnyéke oldalán is beszámoltunk.

Pár óra alatt beteltek a helyek

Az érdeklődés óriási volt, a helyek mindössze egy délután alatt beteltek – közölte a Fővárosi Önkormányzat, hozzátéve, hogy “ebből is látszik, mekkora igény és mekkora szükség lenne egy mindenkire kiterjedő, országos tesztelésre, amire a fővárosnak nincs lehetősége, a kormánynak azonban lenne”.

Növelnék a tesztkapacitásukat

Karácsony Gergely Facebook oldalán azt írta, csütörtökön megvizsgálják, hogyan tudnánk a tesztkapacitást növelni, mert bár álláspontjuk szerint nem a főváros feladata a tesztelés, de szeretnék minél több budapesti lakosnak biztosítani az ingyenes lehetőséget.

Újra megnyílik a regisztrációs lehetőség

Holnap délután 15 órától újra megnyitjuk a regisztrációs lehetőséget a https://koronavirus.budapest.hu/teszt-eloregisztracio/ oldalon, az eddigieken felül még 2500 budapestinek tudunk lehetőséget adni az ingyenes szűrésre december 19-e és 23-a között a város négy pontján, áll Karácsony Gergely legfrissebb posztjában.

Nem elegendő a 7500 teszt

“Igen, tudom, hogy egy ekkora városban a Fővárosi Önkormányzat által biztosított 7500 teszt nem elegendő. Mert világosan látszik, hogy igény és szükség is lenne a tömeges ingyenes tesztelésre. De ez, vagyis a tömeges szűrés biztosítása a kormány dolga és felelőssége. Lenne. Mi annyit tudunk tenni, amennyi a főváros lehetőségeibe belefér. Talán ez is segítséget jelent sok budapesti családnak. Abban bízom, hogy miként azt a járvány elleni védekezés számos pontján tette, a kormány most is követni, másolni fogja a budapesti városvezetés cselekedeteit a vírus megfékezése érdekében (ha előtte, ahogy eddig, megint túl kell esni Budapest-ellenes propagandahadjáraton, az is mindegy, csak csinálja végre a dolgát a kormány)” – írja posztjában Karácsony.

A kormány feladata lenne

A főpolgármester a bejegyzésben arról is beszél, hogy a kormány számára minden lehetőség adott lenne a tömeges tesztelésre. “Aki nem hiszi, nézze meg a tegnap esti közlönyt, ahol újabb 70 milliárdot adnak a járvány elleni védekezésre szánt alapból(!) kormányzati célú építkezésekre a Várban. Ennyiből megszervezhető lenne minden magyar polgár tesztelése. ”

A budapestiek érdeke

Mivel azonban erre eddig nem került sor, a főváros saját forrásból, illetve adományok felhasználásával, a beszerzett antigén tesztekkel folytaja a szociális intézményekben a rendszeres szűrést. Mint írja a főpolgármester tesztelik azokat a munkátársaikat is, akik kulcsfontosságú szerepet látnak el a város működtetése szempontjából, mert az ő egészségük a város, a budapestiek érdeke is.

Az ünnepek után

A járvány alakulására figyelemmel kell tartalékot képeznünk az ünnepek utáni időszakra is. Ezeken túl, amennyit csak tudunk, azt mind a budapestieknek ajánljuk fel ingyenes tesztelésre, zárja posztját Karácsony.

Kiemelt kép: Karácsony Gergely