Három férfi ellen kezdeményezett letartóztatást a Monori Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A gyanú szerint ezek a személyek összefüggésbe hozhatók az utóbbi időben a környéken történő katalizátorlopásokkal.

Számos lopás történt

Több bejelentés érkezett az utóbbi hónapban a Pest megyei Monor környéki településekről, ugyanis különböző telephelyekről tucatszámra tűntek el katalizátorok.

Nagy összegben is loptak

Volt olyan helyszín, ahol egy éjszaka alatt 15 katalizátort is elloptak, ezzel több, mint egy millió forintos kárt okozva.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Három személyt találtak gyanúsnak

Három férfit azonosítottak a monori nyomozók, akik összefüggésbe hozhatók a bűncselekmények elkövetésével.

Több helyszínen csaptak le

A rendőrök szervezett akciót indítottak az elfogásukra. 2020. december 15-én hajnalban Gyál egyik utcájából egy 28 éves és egy 33 éves testvérpárt, Gyömrőről pedig egy 35 éves férfit állítottak elő.

Három gyanúsított

A fiatalabb testvért, R. Lajost jelenleg két rendbeli lopással gyanúsítják. Bátyja, R. Ottó, három rendbeli, harmadik társuk F. Endre öt rendbeli lopással gyanúsítható.

Nem ismerték be

Mindhárom férfi panaszt tett a gyanúsítás ellen. Az érdemi vallomástételt pedig megtagadták.

Többen lehetnek

A nyomozók szerint az elkövetői kör még nem teljes. Jelenleg ismeretlen helyen lévő társak felkutatása zajlik.

Másban is részt vehettek

Emellett azt is vizsgálják, hogy az utóbbi időben elkövetett a környéken elkövetett, hasonló jellegű lopásokkal kapcsolatba hozhatók-e a most elfogott banda tagjai.

Majdnem az életébe került

Szintén katalizátort szeretett volna lopni egy férfi egy Dunakesziben lévő családi ház udvarából. A tolvaj azonban lopás közben pórul járt, mert az autó a rázuhant. A férfi életét maga a tulajdonos és a kiérkező tűzoltók mentették meg.

A rendőrség közé tett egy videót az elfogásukról

Kiemelt kép: az elfogásról készült felvétel – Forrás: police.hu