Úgy tűnik nagyon benézték a város karácsonyfáját Szentendrén. Szállítás közben beszorult az óriási fa a házak közé, le kellett vágni az ágait, ráadásul még a darus autóról is lezuhant menet közben és összeroppant a törzse. Amikor megérkezett a Fő térre, kiderült, hogy kínos lenne feldíszíteni, mert egy óriási kóró lett belőle. Nem sokkal a cikkünk megjelenése előtt a szentendrei önkormányzat közleményt adott ki, ebben az áll, hogy másik fát keresnek karácsonyfának.

Felajánlották a város karácsonyfájának

Az óriási fenyőfát az egyik helyi udvarról szállították a szentendrei Fő térre. Építkezés miatt a tulajdonos vélhetően szeretett volna megszabadulni az évtizedes fától, ezért felajánlotta a város karácsonyfájának. Sokan már attól is kiakadtak, hogy kivágják a csodálatos fenyőfát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Öröm volt ránézni

Egy természetvédő hölgy így írt az óriási fenyőről az egyik helyi közösségi oldalon: „Most látom utoljára ezt a fát élve. Minden nap elmentem mellette többször is, minden alkalommal gyönyörködve tekintettem rá, mert hatalmas volt, egészséges, árnyékot adó és szép, végtelenül szép, öröm volt ránézni. Aztán eladták a telket, megkezdődött az építkezés, és eljött a nap, amikor kivágják ezt a fát. A város karácsonyfája lesz, mert Szentendrének, a Dunakanyar gyöngyszemének egy ilyen hatalmas fenyő jár, ami pompájával elvonja majd a figyelmet a Fő tér romladozó falairól.”

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Beszorult a házak közé

A fenyőt végül kivágták, hatalmas autóra tették és a szentendrei belváros szűk utcácskáin megpróbálták bepréselni a Fő térre. Az akció nem sikerült, szállítás közben a fenyő beszorult az ódon falak közé, sem előre, sem hátra nem tudott mozdulni a teherautó, így előkerültek a fűrészek.

Fenyőfa a szentendrei utcán

Forrás: Facebook – Köszönjük a fénykép készítőjének, hogy fotójával segíti mások hiteles tájékoztatását.

Méltatlanná vált

A csodálatos fenyőfát alaposan megkopasztották, végül eljutott a főtérre. Ekkor derült ki, hogy az utazás közben egy óriási kóró lett belőle, amely méltatlanná vált arra, hogy a szentendreiek karácsonyfája legyen. Többen a Facebookon mondták el a véleményüket a fáról.

Óriási blama

Egy hölgy így fogalmaz: „Önmagában az, hogy nem fért el, óriási blama. Na, de senki nem nézte meg a tetejét, mielőtt leokézták, kivágták és kamionnal a Fő térre vonszolták? A felső 2,5 méteren teljesen száraz a fa.” Mások politikát láttak ebben is és a város vezetését szidták.

Megroppant a törzse

A helyi Városháza végül nem sokkal a cikkünk megjelenése előtt közleményt adott ki. Ebben az áll, hogy a város karácsonyfájának szánt fenyő szállítás közben leesett a darus kocsiról és a törzse megroppant. Azt is írják, amikor a Fő téren leemelték a kocsiról, nyilvánvaló lett, hogy balesetveszélyes lenne felállítani. Mint fogalmaznak: „Új fenyőről gondoskodnak, az idén is több fát ajánlottak fel a szentendreiek a város karácsonyfájának, így advent első vasárnapjára feldíszített fenyő fogja várni az ünneplőket.”

Katasztrófális látvány

Közben egy anyuka arról ír, hogy a gyerekek a suli ablakából látták a fenyő szállítását és nagyon várták már, hogy felállítsák a Fő téren, mint az anyuka fogalmazott, végül kár volt megmutatnia a gyermekeinek a fenyőt, mert katasztrófális látványt nyújtott. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Szentendre főterén heverő fenyőfa – Fotó: Facebook/Tarsoly Krisztina – Köszönjük, hogy fényképeivel segíti mások hiteles tájékoztatását.