Egy ház kertjében találtak rá elásva egy halott kisbabára a rendőrök Lovászpatonán. A helyiek szerint az anya, aki nem akarta a gyermeket, a terhességét is próbálta eltitkolni.

6 gyermeke van

A 28 éves nő állítólag nem tudta elvégeztetni az abortuszt, mert már túl volt a 12. héten. A nő azonban nem akart újabb gyermeket. Az anyának, a halott csecsemő a hetedik gyermeke volt, hat másik állami gondozásban van.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nem gondozták a gyermekeket

„Az ajtóval szemben van egy sárga földkupac, ott volt elásva a kisgyerek” – mondta egy helyi lakos a Tényeknek. Kiderült, hogy a férj korábban egy jól fizető munkahelyen dolgozott, de nem gondozták a gyerekeket rendesen.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Züllött életet éltek

Egy harmadik helyi lakos elmondta, hogy az anya és az apa is züllött életét él, a drogot és az alkoholt sem vetik meg, különösen, ha együtt vannak. A holtan talált kisbaba anyját szerdán napközben hallgatták ki a rendőrök. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy élve vagy halva született a pici.A rendőrség büntetőeljárást indított.

Megölte gyermekét

A napokban írtunk arról, hogy minősített emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség azt az emődi gimnazistát, aki megszülte, majd megölte az újszülött kislányát. A baba az ellátatlanság és az alacsony külső hőmérséklet okozta kihűlés miatt meghalt.

A szülők ellenezték a kapcsolatot

A fiatal lány a vallomásában azt mondta, hogy még általános iskolába járt akkor, amikor megismerkedett a 20 éves férfival az interneten. Be akarta mutatni a férfit a szüleinek, de ők ellenezték a kapcsolatot a nagy korkülönbség miatt. 

Titokban találkoztak

Az apa fel is hívta a férfit, és eltiltotta a lányától. Titokban azonban később újra felvették egymással a kapcsolatot. A lány először elutasította a szerelmi kapcsolatot, de később beleegyezett és négyszer is védekezés nélkül volt együtt a férfival.

Az udvaron szült

A fiatalkorú lány teherbe esett, de szülei és környezete előtt is titkolta a terhességét. Tavaly február végén a tini az esti órákban egy kislányt hozott a világra a lakásuk udvarán. Elvágta a köldökzsinórt, vécépapír-galacsinokat tömött az baba szájába, majd átdobta a szomszédos lakatlan ház udvarára.

Kihűlt a csecsemő

A szülés következtében a lány kórházi ellátásra szorult, ahol megállapították a szülés tényét. A magára hagyott gyermeket a kiérkező rendőrök megtalálták és átadták a mentőknek, azonban a koraszülött gyermek az ellátatlanság és az alacsony téli hőmérséklet okozta kihűlés miatt meghalt.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció