Betonozott árokba lökte a 82 éves férfit az albérlője. Az öregúr olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy meghalt. A tettes lelépett, egy ágytakaró alatt bujkált.

Nem tudták megmenteni

Hiába menekült el a helyszínről, és próbált bujkálni, a Pest megyei rendőrök megtalálták és elfogták azt a 46 éves dömsödi férfit, aki árokba lökött egy 82 éves nyugdíjast, majd sorsára hagyta. Az áldozat életét már nem tudták megmenteni.

Ellökte a férfit

Az egyik szomszéddal beszélgetett éppen május 14-én reggel az idős férfi, amikor tavaly óta nála lakó, 46 éves befogadottja kilépett az utcára. Érthetetlen mondatára a „hagyjál békén” hangzott válaszul a nyugdíjastól, amire egy vállon lökés volt a reakció.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fejsérülések

Ez az apró mozdulat elegendő volt, hogy a 82 éves férfi egyensúlyát veszítse és az árokba essen. A kb. 80 cm mélyedés oldala és alja betonozott volt, aminek nekiütődve olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.

Nem élte túl az esést

Amíg a környék lakói összesereglettek, riasztották a mentőket és a rendőröket, a 46 éves K. Levente eltűnt. Minden lehetséges helyen keresték, visszatérően ellenőrizték ismert tartózkodási helyeit, de nem akadtak a nyomára, elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Mocorgás az ágytakaró alatt

Az idős áldozat által biztosított lakhatásának másnap kora délutáni, ismételt ellenőrzésekor a kiskunlacházi járőrök a házba lépve egy üvegezett ajtón át mocorgást láttak az ágytakaró alatt.

Rendőrségi felszólítás

A következő pillanatban valaki felpattant a fekhelyről és egy fal mögé rejtőzött. Hiába harsogták, hogy „rendőrség!”, „jöjjön ki felemelt kézzel!”, a férfi nem engedelmeskedve a fal takarásában maradt mozdulatlanul.

Ronggyal takarta magát

A járőrök beléptek a szűk helyiségbe, és ráismertek az elfogatóparancs alapján körözött K. Leventére. Következő felszólításuk is hasztalannak bizonyult, a férfi nem mozdult, kezét egy ronggyal takarta.

Megbilincselték

Mivel nem jött elő önként, a rendőrök léptek oda hozzá és pillanatok alatt ártalmatlanná tették, kivezették, majd megbilincselve előállították. Vallomásának felvételére azután keríthettek csak sort, miután a 0,31 mg/l ezrelék alkohol kitisztult szervezetéből.

Sokkot kapott

Kihallgatásán azt állította, jótevője az utcai beszélgetés közben hirtelen „elvágódott” és az árokba esett. Azt hitte csak rosszul lett, nem tudta, hogy meghalt, a helyszínt pedig azért hagyta el mindennemű segítség nélkül, mert sokkot kapott és megijedt.

Letartóztatták

Az őrizetbe vett K. Levente ellen halált okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya, egyben kezdeményezték letartóztatását.

Kiemelt kép forrása: Police.hu