Niki és Tamás párja is koronavírusban halt meg. Mindketten 3-3 gyermekkel maradtak egyedül. Először egymás lelki támaszai voltak, majd rájöttek, együtt könnyebb. Ma már közös otthukban nevelik együtt 6 gyermeküket.

Szülés után halt meg a felesége

Szalva Tamást egy évvel ezelőtt mutatta be az RTL klub. A szentesi férfi akkor veszítette el feleségét. Kitti, várandósan kapta el a koronavírust, nemsokkal kislányuk, Petra születése után halt meg. Tamás egyedül maradt 3 kislánnyal. Sorstársakat keresett, hátha úgy könnyebben tudja átélni a tragédiát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Niki is egyedül maradt

A riport után nem sokkal csörgött a telefonja. Egy sorstársa, a Budapesten élő Niki jelentkezett, aki szintén 3 gyerekkel maradt egyedül, miután imádott férje, Alpár 40 évesen belehalt a koronavírus-fertőzésbe.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Telefonon tartották a kapcsolatot

Niki és Tamás innentől kezdve egymást segítve próbálták átvészelni a legnehezebb időszakokat. Tamás azt mesélte, már telefonbeszélgetéseik elején kiderült, hogy sok közös van bennük.

Ugyanazt élték át

„Nagyon furcsa volt, mert olyan volt számomra, mintha a másik felem lenne olyan szempontból, hogy mindig kiegészítette azokat a történeteket, amiket én éltem meg – mert ő ugyanazt élte meg. Neki ugyanez volt az élete” – mondta Tamás a Fókusz című műsorban.

A közös trauma kötötte össze őket

Az első telefonbeszélgetések csak a túlélésről szóltak. Az első négy hónapban a közös trauma miatt a másik hangja jelentette a kapaszkodót. Például amikor Tamás nem tudta, adjon-e még egy kardigánt a kis Petrára, mielőtt sétálni mennek, rögtön Nikit hívta.

Kritikus pont Niki gyászában

Tamás és Niki lelki segélyszolgálatként tekintettek egymásra. Hosszú ideig fel sem merült bennük, hogy férfi és nő közötti kapcsolat is lehetne köztük. Azonban amikor Niki újabb kritikus ponthoz érkezett a gyászban, akkor már úgy érezte, nem elég, ha telefonon hallja Tamás hangját, azt érezte, hogy kapaszkodnia kell, különben elsüllyed a fájdalomban.

Ölelésre vágyott

Ezért autóba ült, és elindult Szentesre Tamáshoz, aki nagyon örült a találkozásnak. A férfi azt mesélte, hogy nagyon vágyott egy ölelésre és akkor Niki odament és csak úgy megölelte.

Közös sors

Akkor derült ki, hogy mindkettőjük házastársa ugyanazon a napon lett beteg, és mindketten ugyanazon az osztályon feküdtek a kórházban halálukig. Bár az első személyes találkozás Tamás és Niki között mindössze fél órán át tartott, érezték, hogy valami megváltozott.

Elveszítették a szüleiket

„Amellett, hogy mi egymásba szerettünk, nem volt szabad elfelejteni, hogy azért van 6 gyerekünk, akik elveszítették a szüleiket, és nagyon fontos, hogy az ő lelki épségük megmaradjon” – mondta Niki.

Együtt töltötték a hétvégéket

A gyerekeknek is nagyon szerették egymás társaságát, egyszer azt mondták, hogy milyen kár, hogy nem testvérek. Egy idő után pedig már ők sem tudtak olyan könnyen elválni egymástól. Ezután felgyorsultak az események, a két család együtt töltötte a hétvégeket. Búcsúzáskor pedig már mindenki sírt a parkolóban.

Felesége azt kérte, nősüljön meg

Tamás arról is beszélt, hogy amikor felesége már tudta, hogy meg fog halni, annyit kért tőle, hogy szeresse a lányokat és nősüljön meg. Így nem volt kérdés, hogy Nikivel és a 6 gyermekkel éljen együtt.

Karácsonyra költöztek be közös otthonukba

Ezután együtt újították fel a családi házat és karácsonyra be is költöztek közös otthonukban. Niki szerint a gyerekek előtt sosem fogják titkolni, hogy hogyan is alakult az életük, a kis Petrának is elmondják majd, hogy ő nem az édesanyja. Most is sokat beszélgetnek a gyerekekkel az elhunyt szüleikről. Így, összekapaszkodva élik túl a fájdalmasabb pillanatokat is.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Az RTL klub riportját itt tudod visszanézni

Kiemelt kép: Niki és Tamás – Forrás: RTL klub