A Budapesti Közművek munkavállalóit tömörítő reprezentatív szakszervezetek elnökei, valamint a Budapesti Közművek vezetése aláírták a megállapodást.
Közel 5000 embert érintő kérdésről volt szó
A Budapesti Közművek alá 4800 munkavállaló tartozik. Az ő bérük kapcsán született meg az immáron mindkét fél által aláírt bérmegállapodás. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Egy korábbi megállapodás volt az aláírás előzménye
A hulladékbegyűjtésben résztvevő dolgozók bérmegállapodása már korábban megtörtént. Arra idén január 13-án került sor. Ennek köszönhetően a Budapesti Közművek (BKM) keretében önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió dolgozóinak bérével kapcsolatos kérdések is rendeződtek akkor.
Hirdetés
Csodálatosan felújított lakás Újbudán, az Etele Plaza és az MOL Campus közelében, nem messze a Duna-parttól. Alkalmi ár: 68,5 MFt. Készpénzes vásárló esetén alkuképes az ár! A részletekért kattints az alábbi képre!
Erről szól az új egyezség
Az újonnan aláírt megállapodásnak betudhatóan a Budapesti Közművek dolgozói átlagosan 16% alapbér emelést kapnak. A döntés visszamenőlegesen érvényes 2023. január 1-től.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Nyomtatott változatban először 1907-ben jelent meg a Budapest és Környéke újság. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Róluk van szó konkrétan
A Budapesti Közművek alá több divízió tartozik. Tételesen az FKF Köztisztasági, FŐTÁV Távhőszolgáltatási, FŐKERT Kertészeti, BTI Temetkezési, FŐKÉTÜSZ Kéményseprőipari Divízióról van szó. A béremelés mindegyik divízióra vonatkozik.
Ezek is érdekelhetnek!
- Pénzesőt szavaztathat meg magának Szigetszentmiklós polgármestere, Nagy Jánost többen kritizálják a sokmilliós jutalomért
- Gyász – tragikus hirtelenséggel elhunyt Dunai Tamás
- Határtalan pofátlanság – kilopták a család autójából az új gyerekülést, miközben budapesti balesetük miatt ápolták őket
Részletek a megállapodás kapcsán
A megállapodás előkészítése, továbbá a részletek kapcsán történő egyeztetés során a Társaságnál működő két reprezentatív szakszervezet, a BKDSZ és a HVDSZ 2000 konstruktívan, a munkavállalói érdekeket képviselve vett részt a tárgyalásokon. A magas infláció és a nehéz gazdasági helyzet miatt fontos kérdés volt, hogy megszülessen a megállapodás.
Megnyugtató eredmény született
A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. sajtóközleménye szerint megnyugtató juttatási csomagban részesülnek a dolgozók. Az alapbér emelésére vonatkozó megállapodás a dolgozói közösség valamennyi munkavállalójára vonatkozik.
Elképesztő méreteket öltött az infláció a tavalyi év végén
Többek között a hatósági benzinár eltörlésének köszönhetően nagyon magas volt az infláció 2022 decemberében. 24,5%-ra emelkedett az értéke, ami valamelyest elmaradt az elemzők által várt 25-26%-tól. Utoljára 1996 márciusában romlott ilyen ütemben a pénz értéke.
Kérdés, hogy mikor csökken az infláció
Januárban sok kereskedő döntött úgy, hogy megemeli az árait. Az elemzők azt állították korábban, hogy ez a hónap az utolsó, amikor erre lehetőség nyílik. Később ugyanis a csökkenő kereslet miatt nem lesz már mód az áremelésekre.
Egyszámjegyű infláció a cél az év végére
A kormány többször is hangsúlyozta már, hogy az idei évben azon dolgoznak, hogy 2023 végére egy számjegyű legyen az infláció. Orbán Viktor egyenesen úgy fogalmazott a szerdán közzétett videójában, hogy “legyaluljuk az inflációt”. A kormányfő azt mondta, ezen munkálkodtak az aznapi kormányülésen. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.
Kiemelt kép:illusztráció – Forrás: archív