A 320 millió forintos csalással vádolt énekes a Fókusznak adott interjúban elmondta: előzetes letartóztatása során egyik kisfia kizuhant a tetőtéri ablakból, és négy napig az intenzíven volt. Felesége ügyvédje szerint azonban megegyeztek, nem beszélnek nyilvánosan a kisfiú balesetéről.

Kiesett az ablakon

Súlyos baleset érte Fekete Dávid egyik kisfiát, amíg a 320 millió forintos csalással vádolt énekes előzetes letartóztatásban volt – ezt állította az RTL-nek adott interjújában Fekete Dávid.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Megdöbbent a felesége 

„Ügyfelemmel döbbenten állunk a szerdán az RTL Fókusz riportjában elhangzottak előtt, mert Horváth Regina és Fekete Dávid korábban megállapodtak abban, hogy ezek az információk nem kerülnek nyilvánosság elé, mert ez mindkettőjükben mérhetetlen fájdalmat okozott. Ügyfelemben ez a riport különösen mély sebeket tépett fel, hiszen minden szülőnek a legnagyobb félelme az életében, ha a gyermekének baja esik” – ezt már Regina jogi képviselője mondta a Blikknek. 

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A gyámügy is vizsgálódott

„Ez egyébként lezárult, a gyámügy környezettanulmányt készített, és mindent rendben talált. Ezzel egy időben Fekete Dávidot a hatóság nyilatkoztatta, aki akkor tudomásunk szerint elmondta, hogy Reginát jó anyának tartja. Véletlen baleset – sajnos – bármikor bárkivel előfordulhat” – mondta dr. Pikali Petra.

Elkezdődött a válópere

„Elkezdődött a válóperes tárgyalásom, ahol a feleségem elmondta, hogy az egyik kisfiam kizuhant a tetőtéri ablakból, és négy napig intenzíven volt” – mondta a volt megasztáros. Dávid arról is beszélt, hogy teljesen váratlanul érte, hogy az előzetes letartóztatása alatt, felesége elindította a válópert. 

Felrúgta a megállapodást

Az ellentétek ellenére az egykori házasok civilizált kapcsolatban vannak egymással a gyerekeik érdekében. A feleség, Horváth Regina ügyvédje, dr. Pikali Petra szerint ennek az is része volt, hogy megegyeztek, nem beszélnek nyilvánosan a kisfiú balesetéről. Fekete Dávid szerda esti nyilatkozata azonban felborította ezt a megállapodást.

Jó viszonyt ápolnak az édesapjukkal

Az ügyvédnő azt is hozzátette, azért sem érti Fekete Dávid nyilatkozatát, mert Regina mindent megtett azért, hogy közös ikerfiaik mély kapcsolatot alakíthassanak ki az édesapjukkal.

Bármikor láthatja az ikreket

Az ügyvédnő arról is beszélt, hogy Reginának kizárólagos szülői felügyeleti joga van az ikrek felett, és maximálisan betartja a gyermekekkel kapcsolatban a bírósági ítéletben foglalt kapcsolattartási szabályokat, mi több, ettől a legtöbb alkalommal el is tekintett a gyermekek érdekében, hogy az édesapjuk bármikor láthassa őket. 

Házi őrizetben van

A sikkasztással vádolt énekest, tavaly júniusban engedték ki, azóta egy GPS-nyomkövetővel a lábán él családi lakásukban, amelyet csak külön engedéllyel hagyhat el. Az ikrek, Máté és Ádin sokszor édesapjukkal töltik a hétvégét, sőt, van, hogy hét közben is vele vannak. Fekete Dávid próbálja kihasználni a velük töltött pillanatokat, annak ellenére is, hogy a srácokkal sem játszótérre, sem sétálni nem mehet.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el. 

Kiemelt kép: Fekete Dávid – Forrás: Fem3 Café