Rengeteg drogot foglaltak le a budapesti nyomozók, a bűnszervezet négy tagját őrizetbe vették a rendőrök. Az akcióról készült videót a cikkünk alján nézheted meg. Különös, hogy az egyik elkövető kiskutyája milyen barátságosan fogadta a kommandósokat. Az állig felfegyverzett rendőrök között szaladgált, csóválta a farkát.
Gondosan előkészített rajtaütés
Feltételezett kábítószer-kereskedőkön ütöttek rajta a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály nyomozói. A gondosan előkészített és összehangolt bűnügyi akcióban június 4-én egyszerre öt budapesti és négy Pest megyei helyszínen tartottak kutatást.
Rengeteg kábítószer
A rendőrök több mint 2 kilogramm kokaint, 4,38 kg amfetamint, közel 1 kg marihuánát, 255 ecstasy tablettát, 23,75 liter amfetaminolajat, 84 gramm hasisgyantát, illetve kábítószerek előállításához szükséges további anyagokat találtak, melyek feketepiaci összértéke körülbelül 368 millió forint.
Autókat is lefoglaltak
Lefoglaltak még több mint 7 millió forintot, három autót és a drogok előállításához, adagolásához használt további eszközöket is.
A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol! A legfrissebb cikkeinket ide kattintva éred el!
Letartóztatás
A BRFK Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya jelentős mennyiségre, bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt kilenc embert hallgatott ki, közülük három férfit és egy nőt vettek őrizetbe, akiket a bíróság azóta letartóztatott.
Hollandiából hozták a drogot
A nyomozás jelenlegi adatai szerint a bűnszervezet tagjai Hollandiában szerezték be a kábítószert, amit Magyarországon értékesítettek volna. Ha elítéli őket a bíróság, akár nyolc évet is kaphatnak.
Itt a rendőrségi videó a rajtaütésről
Kiemelt kép: részlet a fenti videóból