Egy nap alatt két mentős is meghalt koronavírus miatt. A 39 éves Tóth Tamást és a 48 éves  berettyóújfalui Pércsi Istvánt gyászolják a bajtársak. Már 9 mentős halt meg a vírus miatt a járvány kezdete óta.

Meghalt egy 39 éves mentős

A BudaPestkörnyeke.hu is beszámolt róla, hogy csütörtökön elhunyt Tóth Tamás mentőápoló. A körmendi férfi mindössze 39 éves volt, halálát a koronavírus okozta.

Megdöbbent a mentőstársadalom

A felfoghatatlan tragédia után a mentőstársadalom összezuhant, megdöbbentek a fiatal, életerős kolléga halálhírén.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A százhalombattai mentősök búcsúznak

 „Mély megrendüléssel olvassuk, hogy ismét alulmaradt ebben a borzalmas kórral vívott küzdelemben egy bajtársunk. A Százhalombattai Mentőállomás valamennyi bajtársa nevében, mind a családnak, mind a bajtársaitok, fogadjátok őszinte részvétem” – ezzel az üzenettel búcsúznak kollégájuktól a mentősök.

Két pici gyermek maradt árván

A bajtársak minden segítséget felajánlottak az elhunyt családjának, feleségének és két kicsi gyermekének, akik soha többé nem tudják megölelni édesapjukat. Tamás 2021-ben töltötte volna be a 40. életévét, tele volt tervekkel, ismerősei szerint nagy ünneplésre készült barátaival, bajtársaival, akik úgy emlékeznek vissza rá, hogy mindig mindenkinek segített, mindenkihez volt egy kedves szava – írja a Bors.

Berettyóújfalun is gyászolnak

Mécsesek és fotók borítják el a berettyóújfalui mentőállomás előtti járdát is. A helyi szolgálatot sokkolta kollégájuk, jó barátjuk, Pércsi István halálhíre, megrendítő szavakkal búcsúztak tőle.

„Lecsapott, odavert”

 „Lecsapott, odavert, ledöntött, tönkre tett, megölt, elragadott… Amíg csak messziről hallottuk, hogy van, egy villanás volt a többi között. Amikor már mi is találkoztunk vele, már közel sem volt vicces. Aztán jöttek a hírek: Zsadány, Győr, Mosonmagyaróvár, Cegléd, Salgótarján, Jászboldogháza… társaink, bajtársaink. Sokukkal talán sosem találkoztunk, hisz népes család a miénk, de ugyanazt az egyenruhát hordtuk. De tegnap álnokul, galádul arcul csapott: Berettyóújfalu” – írják a kollégák.

„Látjuk a mosolyát”

Majd így folytatódik a poszt: „Ő már nem csak egy kép, egy arc. Neki még halljuk a hangját, látjuk mosolyát szemünk előtt, előttünk vannak a közösen eltöltött műszakok, találkozások az SBO-nál, a boltban, az utcán. Odavert ez a szemét, ledöntött. Egy családot tönkre tett megint! Megölte Pistit, elvitte, elragadta… És tombol tovább, vigyorog rajtunk, mi pedig küzdünk, szenvedünk. Loholunk utána, mindig úgy érezzük, most elcsíptük, de aztán csak elillan. Megy tovább, keresi a gyengébbet, és újra lecsap. Mi megyünk: tovább és tovább, egyszer akkor is vége lesz. Hogy mikor, azt még nem tudjuk, de egyszer akkor is. Pisti! Te most már vigyázz ránk odafentről, egyszer még találkozunk! Ég Veled!”

9 mentős áldozata van a járványnak

A mentőtiszt mindössze 48 éves volt. Pércsi Istvánt 3 gyermeke és felesége gyászolja Tamás és István a járvány kezdete óta a nyolcadik és kilencedik mentős áldozat.

A mentőszolgálat is gyászol

 „Egy bajtárs elvesztéséről az Országos Mentőszolgálat közössége mindig mély megrendüléssel értesül. Elhunyt munkatársaink példaértékű munkássága előttünk marad, emléküket és a betegek érdekét szolgáló önzetlen tetteik történetét megőrizzük – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Kiemelt kép: illusztráció