Nőtt a természetes fogyás mértéke 2020 első tizenegy hónapjában: 4,4 százalékkal több gyermek született, de 3,3 százalékkal többen haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.

Többen haltak meg

Novemberben az előző év azonos időszakához képest jelentősen többen haltak meg és nagyobb volt a természetes fogyás.

Jelentősen emelkedett a halálozások száma

A közleményben kiemelték: az előzetes adatok szerint 2020 novemberében az élveszületések száma kis mértékben, 0,3 százalékkal, a halálozásoké viszont jelentősen, 52 százalékkal emelkedett 2019 azonos hónapjához képest (15 366 volt). 2000. január óta ez a legmagasabb havi halálozási szám, azt akkor a tetőző szezonális influenzajárvány okozta. A havi természetes fogyás 8032 fő volt, ami 2019 novemberéhez képest 190 százalékos növekedést jelent.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Itt vannak a statisztikák

Január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 9,1, július-augusztusban 2,6, szeptember-novemberben pedig 3,4 százalékkal több volt az élve születések száma 2019 azonos időszakaihoz viszonyítva.

Termékenységi arányszám

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,56 volt a 2019. január-októberre számított 1,49-hez képest.

Ennyivel haltak meg többen

Idén januártól november végéig 122 302-en haltak meg, 3909-cel többen, mint az előző év azonos időszakában. Január-februárban 13, május-júliusban 2 százalékkal kevesebben, március-áprilisban 1,8, augusztus-szeptemberben 2,5, októberben 16, novemberben pedig 52 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbinál.

A természetes fogyás

Kiemelték: az elhunytak számának október-novemberi, jelentős mértékű emelkedése következtében a természetes fogyás 37 327 fő volt, ami a 2019. január-novemberi 36 981 főhöz képest 0,9 százalékos növekedést jelent.

A házasságkötések száma

A hivatal adatai szerint a házasságkötések száma csökkent 2020 novemberében: 3661 pár házasodott össze, 595-tel kevesebb, mint 2019 novemberében. Január-márciusban 101, áprilisban 8,9, szeptember-októberben 8,3 százalékkal több házasságot, míg május-augusztusban 15, novemberben pedig 14 százalékkal kevesebbet anyakönyveztek, mint egy évvel korábban.

Ezt jelenti ez 1000 lakosra levetítve

Ezer lakosra 9,5 élve születés és 13,1 halálozás jutott január-novemberben. Az előbbi adat 0,4 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakára számított értéknél. A természetes fogyás 4,2 ezrelékes értéke csak kis mértékben volt magasabb az egy évvel korábbinál.

Az első 11 hónap

Az év első tizenegy hónapjában ezer élve születésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékpontos csökkenést jelent az egy évvel ezelőttihez képest. A házasságkötési arányszám (az ezer lakosra jutó házasságkötések száma) 7,2 ezrelékes értéke 0,2 ezrelékponttal volt magasabb az egy évvel korábbinál – olvasható a KSH közleményében.

Kiemelt kép: Illusztráció