Ismét gyászolnak a mentősök, koronavírusban elhunyt egy 39 éves mentőápoló. T. Tamás a Magyar Orvosi Kamara adatai szerint a 38. egészségügyi dolgozó, aki a járvány miatt hunyt el.

Meghalt egy mentőápoló

„T. Tamás, a körmendi állomás mentőápolója elvesztett a harcot a koronavírus ellen – írja Facebook oldalán a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége.

Két gyermek édesapja volt

„Két kisgyermekét már az égből figyeli, bennünket pedig onnan segít ebben az embertelen küzdelemben” – így emlékeznek kollégái a 39 éves bajtársukra.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ez is érdekelhet

Megint félreérthetően fogalmazott Müller Cecília: továbbra sem lehet látogatni az idősotthonok lakóit

38 áldozat

A Magyar Orvosi Kamara saját honlapján teszi közé a koronavírusban elhunyt egészségügyi dolgozók  listáját. A legfrissebb adatok szerint már 37 áldozata van a járványnak, a körmendi mentős pedig a 38. áldozat.

Háziorvosok és mentősök

A MOK adatai szerint az áldozatok között több háziorvos, és mentős van, illetve a listán sebész, nőgyógyász, radiológus orvos, ápoló és beteghordó is szerepel.

A fertőzöttek 2 százaléka egészségügyi dolgozó

A járvány kitörése óta az összes igazolt fertőzött mindössze 2 százaléka egészségügyi dolgozó, a jelenlegi aktív fertőzötteknek – állítja az EMMI.

Krónikus betegek voltak az elhunytak

A EMMI azt is közölte, hogy a koronavírusban elhunyt valamennyi egészségügyi dolgozónak volt valamilyen krónikusnak minősülő alapbetegsége. 

Felfüggesztettek több osztályt

A mosonmagyaróvári Karolina Kórházban a szülészet-nőgyógyászat, sebészet és traumatológia fekvőbeteg szakellátást is felfüggesztették az aneszteziológia és intenzív terápiás szakorvosok hiány miatt – írja a kisalföld.hu

Ez is érdekelhet

“A tragédia napján kellett volna kiköltöznie albérletőből” – strokja miatt ment tönkre az élete, László a 4. emeletről ugrott ki Kőbányán

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI