Lemondott Gémesi György a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki posztjáról hétfőn.

Az ügy előzménye, hogy a Zöld Híd október 25-én jelentette be: leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV). A katasztrófavédelem október 31-én vette át a területen a szemétszállítás irányítását.

A budapesti agglomerációban 107 évvel ezelőtt ismert kiadvány volt a Budapest Környéke című lap. Örülünk, hogy ennek a nagy múltú újságnak a modern verzióját, a BudaPestkörnyéke.hu agglomerációs hírportált már 300 ezren olvassák.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Gémesi György a sajtónak hétfő este elmondta, hogy látva a kialakult helyzetet, ismerve a politikai szándékokat döntött a lemondásáról.

Közölte, a társulás hétfői ülésén az eredetileg beterjesztett napirendi pontokat nem tárgyalták, viszont fideszes polgármesterek két napirendi javaslatot is benyújtottak a helyszínen. Az egyikben a visszahívását, a másikban új elnök kinevezését kezdeményezték – mondta Gémesi György hozzátéve: a szervezeti és működési szabályzat szerint az új elnököt három hét múlva lehet megválasztani, addig ügyvezetőként áll a társulás élén.

Gémesi György közölte: a felügyelőbizottság a szintén hétfői ülésén megállapította, hogy semmilyen olyan utasítást nem adtak Gyenes Szilárddal, a Zöld Híd ügyvezető igazgatójával, amely ellentétes lett volna az alapszabállyal, a határozatokkal, valamint nem adtak politikai utasításokat a cégnek.

A bizottság ugyanakkor megállapította azt is, hogy a tavalyi évhez képest 1,1 milliárd forint hiányzott a Zöld Híd idei működéséből. Az előző évben ezt az összeget a NHKV még megadta – tette hozzá Gémesi György, aki szerint ennek oka nem az elszámolás, az igénylés, hanem „egész egyszerűen a tudatos kivéreztetés”.

Sajnálatát fejezte ki, hogy a cég 400 dolgozója és a szolgáltatással érintett 350 ezer ember a politikai játszma részeseivé vált.

Közölte: felkér a héten egy nemzetközileg auditált céget arra, állapítsák meg, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért. Gémesi György szerint a felelőst valószínűleg nem a cégen és nem a társuláson belül kell keresni.

MTI