Mint arról a BudapestKörnyéke is beszámolt szerda este szíven szúrta egy 20  éves férfi 19 éves társát Budapesten, a 9. kerületben. A férfi azonnal meghalt. Most a Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte a két gyanúsított letartóztatását.

Halálos késelés

A halálos késelés Budapest 9. kerületében, a Telepy utcában történt. Az áldozat 19 éves, gyilkosa 20 éves. A halálra szúrt férfi állítólag nem volt ismeretlen a hatóságok előtt.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Elfogták az elkövetőt

Mint megírtuk a késelőt nem messze a gyilkosság helyszínétől, a Márton utcában fogták el a rendőrök.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Az áldozat édesanyja összeomlott

A rendőrök, amikor közölték a kordonon kívül álló édesanyával és családtagokkal, hogy a fia meghalt, összeomlott. Az édesanya a földre vetett magát és azt kiabálta: „meghalt, meghalt”

Vérbosszút kiáltottak

A gyilkosság után a rokonok dühösen, vérbosszút és halálbüntetést kiabálva gyülekeztek a környéken.

Családjával élt a Telepy utcában

A BudaPestkörnyeke.hu megtudta, hogy az áldozat M. Csaba, szüleivel élt. A környéken évek óta több régi bérházat lebontottak, helyettük új építésű lakóházakat húztak fel. Az a ház, ahol a tragédia történt, az egyetlen régi bérház, ahová az egyik környékbeli elmondása alapján „kétes alakok” járnak.

Kapcsolódó:

Állítólag a testvérét akarta megölni

Az áldozat egyik ismerőse a gyilkosság után a Facebookon azt írta, hogy a tettes nem Csabát, hanem a testvérét akarta megölni, de ezt az információt a  rendőrség nem erősítette meg.

Megszólalt az áldozat testvére

“Késsel voltatok jó gyerekek, nem bírtatok sima kézzel a bátyámmal” – – írta a Facebookon a meggyilkolt fiatal testvére.

Elrendelték a gyanúsítottak letartóztatását

Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a két fiatal férfinak a letartóztatását, akik a feltételezés szerint meggyilkoltak egy 19 éves fiatalt a Telepy utcában, írja a Bors.

Voltak már büntetve

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője úgy tájékoztatott, hogy „A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel rendelte el a kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős, az ellen a gyanúsítottak és a védőik fellebezést nyújtottak be. A két elkövető egyike a Bors információi szerint már volt büntetve. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: BudaPestkörnyeke.hu/Gombkötő Krisztián