A monori nyomozók befejezték annak a 28 éves férfinak az ügyét, aki a gyanú szerint önkielégítést végzett a vonaton.

Tavaly történt

Többen szembesültek a nem mindennapi látvánnyal egy Szegedről Budapestre tartó vonaton 2021. szeptember 25-én délután. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Négy utasnak mutogatta magát

Az illető fülkéről fülkére járt, először egy fiatal nő, majd három másik női utas felé fordulva, félig letolt nadrággal végzett önkielégítést.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A kalauz lépett közbe

Az aktussorozatot a vonaton a kalauz szakította félbe, aki először „mit csinál?” felkiáltással kérdőre vonta az egyik kezével a lecsúszni készülő nadrágját, másik kezével a nemi szervét fogó, 28 éves vásárosnaményi férfit, majd ellenőrizte a jegyét.

Még jegye sem volt

Tetézte a helyzetet, hogy jegy nélkül utazott, ezért a következő állomásnál leszállították, majd feljelentést tettek a rendőrségen.

Szeméremsértés

A monori rendőrök a gyanú megalapozásához szükséges bizonyítékok beszerzését követően több rendbeli szeméremsértés vétségével gyanúsították meg.

Felesége és gyerekei vannak

Kihallgatásán nem élt panasszal a gyanúsítás ellen, ám a terhére rótt bűncselekményt tagadta. Szavai szerint sosem csinált olyat, hogy mutogassa magát, hisz felesége és gyermekei vannak.

Kiegészítés

Kiegészítésként hozzátette: 2021-ben elhagyta az irattárcáját a benne lévő összes okmánnyal, melyet pár héttel később kapott vissza – hogy ennek mi köze lehetett szeméremsértő magatartásához, nem derült ki.

Ügyészségen folytatódik

A Monori Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a férfival szemben 4 rendbeli szeméremsértés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

Kislányoknak mutogatta magát

Ahogy a Budapestkörnyéke.hu beszámolt róla, legutóbb Vácon történt hasonló eset, akkor egy fiatal férfi szeméremsértően zaklatta a lányokat. A férfi két, éppen kutyáját sétáltató kislányt vett célba, akiket követni kezdett. Megszólította őket majd benyúlt a nadrágjába, elővette a nemi szervét és önkielégítést végzett.

Elfogta

A váci rendőrök minden lehetséges módon próbálták azonosítani az ismeretlent, tűvé tették érte a várost. Sikerrel jártak, 2021. december 21-én este fogták el a belvárosban, amint az épp arra haladóknak mutogatta magát. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

police.hu, Kiemelt kép: illusztráció