Az egykori magyar légitársaság, a Malév egyik gépe sétarepülésre vitte az utasait Budapest fölött 1961. augusztus 6-án. Az út alig 10 perces lett volna, azonban a pilóta nem figyelt, ezért a gép Zuglóban lezuhant, 30 ember vesztette életét.

Tragédia Zuglóban

1961. augusztus 6-án a Malév egyik gépe lakott területen zuhant le Zuglóban. A Lumumba utca 224-es számú lakóháznál történt balesetben összesen 30 ember halt meg. A szerencsétlenségkor a fedélzeten a négyfős személyzet mellett 23 utas tartózkodott, közülük 6 gyermek. Egyikük sem élte túl a becsapódást. A baleset idején a ház udvarán három kisgyerek biciklit szerelt, a balesetben ők is életüket vesztették. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Szórakoztatta az utasokat a pilóta

Az egykori feljegyzésekből és a baleset vizsgálatából kiderült, hogy a repülő alacsony magasságnál hullámvonalas repülést végzett. Egyes források szerint a pilóta így próbálta szórakoztatni az utasokat – írja az Rtl.hu.

Köszönjük, hogy a forgalmas napokon már 300 ezren olvastok minket! Ezzel Magyarország Top 15 hírportálja közé került a BudaPestkörnyéke.hu – részletek itt.

 

Dugóhúzóba került

A gép nagyjából 450 méteres magasságban balra fordult, majd 400 méteren balra-jobbra billegni kezdett. A manőverezés közben emelkedést, majd újra süllyedést végzett. A kapitány túl sokáig tarthatta az egyik emelkedőt, ettől a gép orra jobbra kifordult, dugóhúzóba került, majd a Róna utca 224. számú lakóházra zuhant. Ez a mai Uzsoki Utcai Kórház mellett van. EZ IS ÉRDEKELNI FOG: Merénylet, vagy baleset? A mai napig rejtély, hogy miért robbant fel 18 évvel ezelőtt a törökbálinti petárdagyár, hárman meghaltak sokan megsebesültek, több ház porig égett

Kettészakadt a gép

A becsapódás következtében a gép kettészakadt, az első része az épület tetején maradt, a hátsó viszont a kertben landolt, ahol három fiatal biciklit szerelt. Mind az utasok, mind a kertben tartózkodó gyerekek az életüket vesztették, csak úgy, mint a személyzet tagjai.

Nagy pusztítás

A lakóházban tartózkodóknak szerencséjük volt, mivel a gép nem gyulladt ki, így nem történt robbanás. Az MTI tudósításából kiderül, hogy a gép így is nagy pusztítást végzett. A félig összeomlott ház romjai közül egy súlyosan megsérült nőt és egy mindössze három hónapos csecsemőt kellett kimenteni.

Gondatlan személyzet

A gép első részét csak a baleset másnapján tudták átvizsgálni, mivel csak később tudták le lehúzni az épület tetejéről. Kiderült, hogy a pilótafülkében két nő is volt a becsapódáskor, akik szabálytalanul tartózkodtak ott. A vizsgálat felderítette, hogy a gép nem műszaki hiba miatt zuhant le, hanem a személyzet gondatlansága okozhatta a tragédiát.

Utasok a pilótafülkében

A kapitány az utasokat beengedhette a pilótafülkébe, hogy az első sorból élvezhessék a sétarepülést. Szűk fordulatokat végeztek kis magasságban, ráadásul többen is voltak a fedélzeten a megengedettnél, 23-an utaztak a gépen, holott a repülő csak 21 embert szállíthatott volna.

Korábban is balesetet szenvedett

A repülő a tragédia előtt is balesetet szenvedett. 1960. december 16-án Szegedről Budapestre indult négy utassal a fedélzetén. Szegeden a kapitány nem vette észre, hogy a baloldali futóművel gondok akadtak, ezért végig kiengedett kerékkel repültek. A ferihegyi leszállás során a gép az orrára bukott, de az incidens során nem sérült meg senki. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A Zuglóban lezuhant repülőgép – Forrás: Katasztrófavédelem Központi Múzeuma/BPK-grafika