Tájékoztató kampányt indít a főváros, ezzel akarja felhívni a budapestiek figyelmét arra, hogy milyen közszolgáltatások kerülnek bajba amiatt, hogy a kormány elvette az iparűzési adó felét az önkormányzatoktól. Állítólag 22 milliót költenek a hirdetésekre, még a kukákon is plakátok lesznek.

Indul a kampány

Az egész várost beterítő” kampányt indít hétfőn a fővárosi önkormányzat, hogy felhívja a figyelmet arra, véleményük szerint alapvető közszolgáltatások kerülhetnek bajba a kormányzati elvonások miatt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Ilyen lesz az egyik plakát

Fővárosi Önkormányzat egyik hamarosan utcára kerülő plakátja – Forrás: 24.hu

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Veszélyben a közszolgáltatás

Az üzenetek szerint az elvonások és az önkormányzatok legfőbb bevételi forrását jelentő helyi iparűzési adó megfelezése miatt a tömegközlekedésnek, a szemétszállításnak, az utak karbantartásának és a város zöldítésének forrásai apadhatnak el – írja a 24.hu.

22 milliót költenek rá

A plakátok mellett padlómatricákon, kukákon, üvegfelületeken is, tehát nem csak klasszikus reklámfelületeken jelennek meg a fővárosi önkormányzat üzenetei.  Az önkormányzat így komolyabb médiavásárlási költség nélkül tud hirdetni, az összkiadás 22 millió forint, ami a gyártás, a kihelyezés és a digitális hirdetések költségeit is magában foglalja.

Honlap is indul

Hétfőtől indul egy új honlap is, a vedjukmegbudapestet.hu címmel. 24.hu informátora azt állítja, hogy ennek az oldalnak, valamint az ott látható filmnek a költségei is benne vannak a 22 millióban.

A kormányhivatal „megfúrhatja” a reklámokat

A főváros azt a lehetőséget használja ki, hogy az előző városvezetés olyan szerződéseket kötött, amelyek lehetőséget adnak rá, hogy köztájékoztatási célra ingyen vehet igénybe az önkormányzat reklámfelületeket. Arra ugyanakkor számítanak, hogy a Fővárosi Kormányhivatal beleköt majd a megoldásba, és azzal érvel majd, hogy politikai üzeneteket helyeznek ki, nem pedig köztájékoztatást folytatnak.

A kormánytól kérnek kompenzációt

Karácsony Gergely csütörtökön egy sajtótájékoztatón azt mondta, az alapvető fővárosi közszolgáltatások minőségét nem szeretnék kockára tenni, ezért teljes körű és automatikus kompenzációt követelnek a kormánytól, a felére csökkentett iparűzési adó kiesése miatt. Addig is arra kérik a budapesti vállalkozásokat: ha tehetik, fizessék be az iparűzési adó teljes összegét.

A kormány tárgyalni akar az önkormányzatokkal

A kormány a 25 ezer főnél kisebb lélekszámú településeket kompenzálja, a nagyobb városokkal állítólag tárgyalni fognak a támogatásról. A kormány álláspontja szerint az iparűzési adó megfelezésével a kis- és középvállalkozások talpon maradását segítik.

Kiakadtak az ellenzéki polgármesterek

Decemberben jelentette be Orbán Viktor, hogy a válságkezelés miatt megvonja az önkormányzatoktól az iparűzési adó felét. Az ellenzéki polgármesterek kiakadtak a döntésen, úgy értékelték, hogy ez a miniszterelnök személyes bosszúja, amiért az ellenzéki vezetésű települések lakói nem kormánypárti polgármestereket választottak 2019 őszén.

A kormány szórja a pénzt

„A kormány a járvány és a gazdasági válság kezelésének felelősségét magáról ledobva immár nyíltan helyezi saját hatalmi-gazdasági érdekeit az ország érdekei elé. Amellett, hogy diszkriminálják az ellenzéki vezetésű településeket a karácsony napján közzétett önkormányzati támogatások elosztásakor, elfogadhatatlan, hogy több százmilliárd forintnyi közpénzt szórtak el olyan célra, amelynek semmi köze sem a járvány, sem a gazdasági válság hatásainak kezeléséhez”– írja a döntés után közleményében a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöksége. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Kiemelt kép: Belváros – Fotó: BPK