Kigyulladt a dunakeszi lámpagyár, a dolgozóknak el kellett hagyniuk a Hegyrejáró utcai épületet. A tűz az üzemcsarnokban keletkezett, tájékoztatott a katasztrófavédelem.

Az üzemcsarnok égett

Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta, hogy a hatezer négyzetméteres üzemcsarnokban 30-50 négyzetméteren égett a tűz, és kisebb robbanás is történt, ennek az okát még vizsgálják. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

134-en voltak bent

A szóvívő azt is tudatta, hogy az üzemben 134 ember tartózkodott, ők mindannyian elhagyták az épületet.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Fotó a helyszínről:

Fotó: Dunakeszin élünk Facebook csoport

Eloltották a tüzet

A tűzoltók három vízsugárral már megakadályozták a lángok továbbterjedését. 

Gyakoriak a tűzesetek

A Dunakeszin Élünk Facebook csoportban azt írják, hogy az üzemben gyakoriak a tűzesetek. Az egyik helyi lakos továbbá azt írja, hogy két mentő és hét tűzoltó vonukt a helyszínre, úgy tudjuk, hogy személyi sérülés nem történt.

Itt keletkezett a tűz

A csoportban egy másik nő pedig azt írta, hogy a férje az üzemben dolgozik, beszélt vele telefonon, aki elmondta, hogy az üzem kettes részlegében gyulladt ki az elszívó.

Április elején a Spar egyik épülete gyulladt ki

Mint azt a BudapestKörnyéke.hu is megírta április elején kigyulladt a Spar szupermarket Szentendrén.

Félelmetes volt

„Óriási lángokkal égett az épület, félelmetes volt látni, hogy milyen gyorsan terjed a tűz, de azt is jó volt látni, hogy milyen sok hivatásos és önkéntes tűzoltó, a katasztrófavédelem munkatársai milyen tökéletes szervezettségben, gyorsan és szakszerűen dolgoznak” – mondta akkor Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere csütörtök délelőtt a BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak. 

Teljesen leégett a Spar

A polgármester azt is elmondta, hogy a Spar teljesen leégett, felújítani már nem lehet, egy teljesen új épületben kell gondolkodni. Fülöp Zsolt hozzátette: a tűzeset helyszínére kiment a Spar vezetősége is.

Az egyik legforgalmasabb Spar volt

A leégett szupermarket a maga kategóriájában az ország egyik legforgalmasabb üzlete volt. A Spar vezetősége biztosította arról a polgármestert, hogy a leégett üzletben munkanélkülivé vált 38 alkalmazottnak továbbra is lesz állása, a többi szentendrei Sparban fognak dolgozni. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Helyszíni felvétel – Forrás: Dunakeszin élünk Facebook csoport