A ballagás egy meghatározó mérföldkő, amit illendő a megfelelő ruhával megtisztelni. Ahhoz, hogy ezt Ön megtalálhassa a gyermeke számára, tisztában kell lennie azzal, hogy az iskola szabályai mit engednek meg, és mit nem.
Ha a suli nem írja elő, hogy az iskolai ünnepi egyenruhát kell viselni, akkor nyugodtan készíttethet egyedi ballagási öltözéket a Lord Men’s Fashion szakértő csapatával, akiknek nagy gyakorlatuk van már a szalagavatóra, ballagásra vagy színházi előadásra készített, méretes ruhák gyártásában.
De az üzletük az alkalmi öltözetekre specializálódott, így ballagási ruhák nagy választékával is rendelkeznek. Továbbá webshopot is üzemeltetnek, amelynek az ügyfélszolgálata telefonon és e-mailben egyaránt fogad a ruhákkal, a garanciával és a méretigazításra vonatkozó bármilyen jellegű kérdést.
Mielőtt azonban megkeresi őket, mindenképpen olvassa át az alábbi tippjeinket, amelyeket megfogadva biztos, hogy nem jelent majd gondot a megfelelő öltözet kiválasztása!
Vágjunk is bele!
Sajnos a fiúk a ballagási ruhaötletek terén némileg hátrányból indulnak, mivel nem figyelhető meg akkora áru- ás formabőség, mint a lányoknál. De persze ez még nem azt jelenti, hogy kétségbe kell esni, inkább úgy kell felfogni, hogy más eszközökkel lehet elérni a változatos megjelenést.
Például az öltöny esetében a szabás milyenségével lehet játszani, hogy egy kis újdonság kerüljön a hagyományos formavilágba. De az is egy opció, hogy a gyermeke egy modern mellényt visel nadrággal, zakó nélkül.
Sőt, még az inggel is lehet játszani, ami a hagyományos ballagási szett egyik alappillérét képezi. A szín tekintetében klasszikus választásnak a fehér minősül, de ez még nem jelenti azt, hogy ne lehetne mondjuk királykéket vagy pirosat választani. Persze, ebben az esetben általában a lányok is ugyanolyan színű blúzt viselnek, hogy jól mutasson az összkép.
A nyakkendő esetében is vannak variációs lehetőségek
Bár az esetek nagy részében valamilyen sötét szín az elfogadott, ám a forma tekintetében általában nem nagyon van megkötés, Mindez pedig azt jelenti, hogy lehet kísérletezni a hagyományos, a slim vagy az extra slim fazonokkal.
Mi több, az osztály akár készíttethet magának egy egyedi nyakkendőt is, amelyre felkerülhet egy-egy vicces ballagási idézet.
A kiegészítőkről sem feledkezhet meg!
Még a leghagyományosabb szettből is egy újszerű összeállítást tud varázsolni, hogy ha eg,y a szett színéhez passzoló díszzsebkendőt, nyakkendőcsipeszt vagy akár egy csíptetős nadrágtartót választ.
Ezek a kiegészítők egyébként akár jó ajándékok is lehet a ballagók számára. Válasszon hozzájuk egy díszcsomagolást, és máris megvan, hogy mivel lepi majd meg a ballagó rokonát!
Bízunk abban, hogy a leírtak hasznosnak bizonyulnak az Ön számára, és sikerül igazán nagyszerű öltözéket készíttetni a fia számára.
Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő a lordfashion.hu oldalt működtető cég. Az auditált mérések szerint havonta átlagosan 12 millió alkalommal kattintják olvasóink a Like Company Kft hírportáljait. A támogatott cikkek sokáig címlapon vannak, így a partnereink reklámjait tényleg nagyon sokan látják, ezért hatásosak.