Sín tartja az állkapcsát és beszélni sem tud a Fradi korábbi focistája. Busai Attilát szerdán a budapesti rakparton található egyik szórakozóhelyen verték el. Kórházba szállították, az eltört arccsontját megoperálták.

A BudaPestkörnyeke.hu is megírta, hogy egy ferencvárosi szórakozóhelyen úgy megverték a Fradi korábbi focistáját, Busai Attilát, hogy rá se lehet ismerni. Beszélni sem tud.

„Nem tudok beszélni, sín van a számban. Ma döntenek az orvosok, hogy meddig tartanak bent” – írta a Borsnak kórházi ágyáról a focista.

A lap úgy tudja, hogy a 31 éves támadó középpályás a bárban felejtett sapkájáért ment vissza a barátjával, amikor összekülönbözött egy társasággal. Busai állítólag ráhajtott az egyikőjük barátnőjére, szóltak neki többször is, hogy ezt nem kellene, azonban a  focista a figyelmeztetés ellenére sem tágított. Na, ekkor estek neki a játékosnak.

A Bors egyik informátora azt mondta a lapnak, hogy két fotót is látott Attiláról, döbbenetesen néz ki. Rá sem lehet ismerni.

Más szemtanúk szerint a sportolót már a verekedés délutánján is igen vidám hangulatban látták a belvárosban az egyik barátjával.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága súlyos testi sértés bűntett gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettesek ellen, mert a rendelkezésre álló adatok szerint 2020. augusztus 5-én 21 órakor egy IX. kerületi szórakoztatócentrumban egyelőre ismeretlen tettesek bántalmaztak egy férfit, aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett” – írta a rendőrség.

Máskor is bajba került Busai Attila

Már korábban is bajba került egy átmulatott éjszaka után Busai. Négy évvel ezelőtt, még a Fradi játékosaként Varga Rolanddal együtt csapódtak betonfalnak autójukkal. Mindkét játékos ittas volt, utóbbi vezette a kocsit.

Kiemelt kép: Busai Attila – Forrás: dvtk.eu