A fehérneműből sosincs elegendő egy nő számára: a hölgyek többsége szinte minden plázázás során betér olyan üzletbe, ahol beszerezheti az utánpótlást vagy az éppen hiányzó darabot.
Azok pedig, akik ritkán jutnak el bevásárló körútra, ma már az interneten is megrendelhetik a szükséges darabokat – sőt ez talán egyszerűbb is, hiszen ha találunk olyan webáruházat, ahol minden egy helyen kapható és nagy is a kínálat, akkor nem kell órákon át járnunk a különféle boltokat.
Az ONYX webshop női fehérnemű tekintetében verhetetlen, itt valóban minden fellelhető, ami a hétköznapokra vagy a romantikus hétvégékre kell. De miből mennyit érdemes vásárolni? Cikkünkben ehhez nyújtunk segítséget.
A melltartó
Melltartóból kelleni fog több darab is, persze a megfelelő méret megválasztása itt kulcsfontosságú. Ha ez megvan, kezdődhet a keresés! Szín és típus: ezek alapján válasszuk ki azokat, amelyekről úgy véljük, szükségesek lehetnek.
Rendelhetünk merevítős vagy szivacsos változatot is a hétköznapokra, de az edzéshez mindenképpen kelleni fog egy-két darab sportmelltartó is. Jó, ha mindegyikből van minimum egy fekete és egy fehér verzió is otthon.
A pánt nélküli melltartóból is legyen legalább egy modell a szekrényünkben, hiszen bármikor mehetünk olyan helyre – bálba, esküvőre –, ahol a nyári ruhához pont egy ilyen darabot kell viselni.
Amennyiben igény van rá, push-up melltartót is vegyünk, ebből akár valamilyen szexisebb kivitelt is választhatunk: egy piros, csipkés modell igazán megadja az önbizalmat a viselőjének.
Alsónemű
A női alsóneműből minimum 10 darab álljon rendelkezésre, hogy a mosás sose legyen sürgető. Persze a hétköznapi változatok mellett gondoljunk a forró éjszakákon viselendő típusokra is: fekete vagy piros csipkés bugyira.
Létezik slip, midi és maxi fazon, de a közkedvelt hipster is elérhető a fent említett webáruházban. Az életstílusunk, testalkatunk alapján válasszunk közülük. Tangából is legyen a fiókban pár darab mindenképp, akárhány évesek is vagyunk. Helyettesíthetjük ezt a típust brazil alsóval is.
A száras alsók is egyre kelendőbbek, ebből is jó, ha van otthon minimum egy darab. Nyáron ezt érdemes felvenni a szoknya alá, hogy a combunk ne dörzsölődjön ki.
Trikók, topok
A hidegebb időben sokan szívesen viselnek trikót is a felső alatt: vékony és vastag pántos verziók is elérhetők az ONYX webshopban. Egyes modellek önmagukban is megállják a helyüket: nyáron kellemes viseletnek számítanak.
Szín és fazon alapján válasszunk itt is, és ahogyan az alsóneműből, ebből is legyen a gardróbban legalább 10 darab, hiszen naponta kell cserélni ezt is.
Néhány extra
Végezetül, ha megvannak az alapdarabok, akkor megkezdhetjük az extrák beszerzését: idetartozik a body, a harisnyatartó vagy a kombiné. Ezeket általában a férfiak elcsábításához választják sokan – csipkés, vadító kivitelben –, ugyanakkor munkahelyi öltözethez vagy elegáns, alkalmi ruhákhoz is hasznosak ezek a kiegészítők.
Itt is csak azt tudjuk tanácsolni: válasszunk az életmódunknak, stílusunknak megfelelően.
Ez a cikk szponzorált tartalom, megrendelő az onyxwebshop.hu oldalt működtető cég.