Összeszedte az illegális hulladékot egy önkormányzati képviselő és a kidobott számlákból összerakta, hogy ki a szemetelő. Hatósági eljárás indul.

Ha illegális szemétlerakás, akkor továbbra is zéró tolerancia, mindegy, hogy magánszemély által otthagyott kis kupac, vagy valamilyen cég által elkövetett szeméthegy – írta Kovács Róbert önkormányzati képviselő Facebook-oldalán.

A momentumos politikus a 10. kerület 12. számú választókerületének képviselője azt írja, hogy „a Panka utca Maglódi út felé eső vége régóta kedvelt helyszíne a szemetüktől megszabadulni vágyó embereknek: „itt szinte mindig van egy halom lerakott szemét, jobbára háztartási hulladékkal kevert lim-lom”.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A képviselő szerint a legújabb kupacban a feltételezhető elkövető benne felejtette a személyes iratait, bizonylatait. Apró fecnikre tépve ugyan, de hiánytalanul.

Ebből következik két dolog: egyrészt kis türelemmel a bizonylatokat szépen össze lehetett rakni a „kirakójáték” darabjaiból, másrészt máris megdől az ilyenkor szokásos érvelés miszerint „én csak kidobtam a kukába, valaki meg onnan ellopta, így került az út szélére”. A fellelt papírok és a fényképek alapján a hatósági eljárást kezdeményeztem, ami tegnap hivatalos módon meg is indult – zárja bejegyzését Kovács Róbert.

Kiemelt, belső kép: a szemetelő számlái – Forrás: Facebook/Kovács Róbert