Évek óta napirenden van a budapesti parkolási rendszer egységesítése. Az elképzelés szerint negyed órát ingyen lehetne parkolni, majd sávosan emelkedne a díj. Az intézkedésekkel azokat az autósokat akarják kiszorítani a belvárosból, akik kényelmi szempontból mennek be a városba. Niedermüller Péter, a 7. kerület polgármestere óránként 800 forintos tarifát is elképzelhetőnek tart. Ha ez megvalósul, nagyon rosszul járnak az agglomerációs autósok.

Balogh Sanu, a főpolgármester kabinetfőnöke elmondta: a változás Budapest egyes részein a parkolási díjak emeléséhez vezethet. Ezt viszont nem a fűnyíró elv szerint kell elképzelni. A díjak most a BKK jegyhez vannak igazítva, az alapon pedig most sem akarnak változtatni. Inkább azt kell megnézni, hol van szükség beavatkozásra ahhoz, hogy több legyen az elérhető parkolóhely.

Ezen kívül egy maximum összeget is meg kell határozni, és az is a konkrét részletszabályokon múlik, hogyan akadályozzák meg az ingyenes időszak miatti esetleges visszaéléseket. Erről az egyeztetéseket a polgármesterekkel a következő hónapokra tervezik, a bevezetés előtt pedig türelmi időre is szükség lesz.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

A hvg.hu-nak több belvárosi kerület vezetője azt mondta, támogatja az elképzelést. Terézváros már most azt tervezi, hogy október-novembertől este 6 órától reggel nyolcig parkolóhelyeket foglal le a helyiek számára, Soproni Tamás polgármester pedig az időarányos parkolási díjjal is egyetért.

Niedermüller Péter, a 7. kerület polgármestere el tudná képzelni, hogy a BKV jegyárak 1,5-szerese helyett a 2-2,5-szeresét (7-800 forintot) kérjék el maximális összegként.

Azt ő is támogatja, hogy az első 15 perc legyen ingyen, utána fokozatosan emelkedjen a parkolási díj, hiszen „így az igazságos” – mondta.

A Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke szerint önmagában a sávos parkolási rendszer nem elvetendő. Kovács Kázmér szerint azonban a díjmentes időszakot negyed óra helyett jobb lenne fél órában megállapítani, ennyi időre ugyanis mindenképpen szükség van, ha valaki ügyeket akar intézni.

Ha a belvárosi polgármesterek nagyon magasra emelik a parkolási díjakat, a peremkerületek megtelnek autókkal, hiszen az agglomerációból bejáró autósok kijjebb teszik majd le a kocsit és BKV-val mennek befelé. Kérdés, hogy a külső kerületek lakói így hol tudnak majd parkolni.

A belvárosi drágulásra vélhetően a külvárosi területek is parkolásidíj emeléssel reagálnának, hogy ne teljenek meg az utcák agglomerációs autókkal.

Kiemelt kép: ilusztráció